Figyelmeztető lövéssel riasztották el a fenyegető tömeget a rendőrök egy intézkedéskor Gyöngyösön – közölte tegnap az MTI. Oravecz Éva, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: kollégái állampolgári bejelentés nyomán, tiltott szemétlerakás miatt kerestek egy férfit, akit otthona előtt, a Malom úton próbáltak igazoltatni. A gyanúsított azonban megtagadta az együttműködést, ezért a rendőrök közölték vele, hogy előállítják, de ekkor is ellenállt.
Amikor testi kényszert alkalmaztak ellene, segélykiáltása nyomán az utcára özönlöttek a férfi ismerősei: 15-20 ember husángokkal felszerelve, fenyegetően közeledett az egyenruhások felé. Egyikük közvetlenül, tettleg is akadályozta az intézkedést. Ekkor dördült el a légtérbe irányuló figyelmeztető lövés, amely sem személyi sérülést, sem anyagi kárt nem okozott. Rövidesen további rendőrök érkeztek a helyszínre, feloszlatták a csoportot, illetve előállították a gyanúsítottakat.
Lapunk értesülése szerint a megyei főkapitányság felvette a kapcsolatot a helyi kisebbségi önkormányzattal.

Galambos Lajos lenyúlt félmilliója sokkolta az országot