Tényező
Havas
„Minden arra utal, hogy az egyik legfontosabb tényező, hogy ki honnan jön” – e következtetéssel zárta az oktatásról írt tegnapi blogbejegyzését Gyurcsány. Most végre igazat mondott a KISZ-ből érkezett, régi harcostársai segítségével pár év alatt megtollasodott kádkő- és műkorundgyáros.
Viharos szél érkezik hazánkba
Orkán várható a napokban az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint. Már ma délután viharossá fokozódik a szél, éjszaka pedig óránként 80–90 kilométeres lökésekre lehet számítani. Holnap hajnalban 90–110, az északi megyékben a 120 kilométert is elérheti a szél sebessége. (MTI)
Felvette halott anyja nyugdíját
Nem temette el, hanem lakásában rejtegette másfél évvel ezelőtt meghalt édesanyjának holttestét a Somogy megyei Niklán egy 38 éves férfi, aki rendszeresen felvette az elhunyt nyugdíját. A falu háziorvosának gyanús lett az asszony eltűnése, és értesítette a rendőrséget. A csalással gyanúsított férfi beismerő vallomást tett, és elmondta: kevés a rokkantnyugdíja, ezért tartotta titokban az anyja halálát. (G. J. A.)
Indonéziai küzdelem a madárkór ellen
Indonéziában leölnek több százezer háztáji csirkét a következő hetekben, hogy elejét vegyék a madárinfluenza terjedésének – jelentette be tegnap az egészségügyi miniszter. A tömeges levágás leginkább a fővárost, Jakartát és a sűrűn lakott nyugati területeket érinti majd, ahol a legtöbb emberi megbetegedés történt. Az állattartók másfél dollárnak megfelelő kártérítést kapnak minden egyes elpusztított baromfiért. (MTI)
Összedőlt a toronydaru
Négyen életüket vesztették, ketten súlyosan megsérültek tegnap Bukarestben, amikor ledőlt egy lebontásra ítélt toronydaru. A munkások a külső felvonót használva igyekeztek szétszerelni a darut, de a lift 30 méteres magasságban elvált a létesítménytől, és hat dolgozót maga alá temetett. (R. Sz.)
Keresik a messinai hajóbaleset okait
Egy harmadik vízi jármű is közrejátszhatott abban, hogy a Messinai-szorosban haladó teherhajó későn vette észre az előtte lévő kompot, és nekiütközött – vélik a katasztrófát rekonstruáló szakemberek. A hétfői szerencsétlenségben négyen meghaltak, kilencvenen megsérültek. (G. J. J.)
Skandináv lottó
Első sorsolás: 6, 10, 11, 16, 18, 19, 25. Második számsorsolás: 1, 17, 25, 27, 30, 31, 34. (MTI)

Újabb fordulat jön az időjárásban a hét elején