Pártalapítványokat vizsgál az ÁSZ
A pártok alapítványaira, az uniós pénzforrások felhasználására, az egészségügyben meghozott intézkedésekre, valamint a magántőke bevonásával megvalósuló állami beruházásokra fokuszál az idén az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a tegnap közzétett ellenőrzési terv szerint. A szervezet ebben az évben nyolcvan vizsgálatot folytat le. (Sz. E.)
Fiktív adószámokat töröltek
Az APEH 44, valószínűsíthetően fiktív vállalkozás adószámát törölte szeptember óta Észak-Magyarországon – közölte tegnap Egerben Nagy László, az adóhivatal Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának elnöke. A törlést abban az esetben kezdeményezik, ha nem találnak egy-egy vállalkozást. Az APEH ily módon meg tudja gátolni az egyelőre legális, ám később fiktívnek bizonyuló számlázást. (MTI)
Csökkenő nemzetközi mobiltarifák
Nyáron életbe léphet az az uniós rendelet, amely lehetővé teszi a nemzetközi mobiltelefonálási díjak csökkenését. Az úgynevezett barangolási díjak (roaming) a fogyasztók számára akár ötven százalékkal is csökkenhetnek – mondta Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke. Magyarország azon a véleményen van, hogy a kiskereskedelmi szabályozást csak három–hat hónappal a nagykereskedelmi után vezessék be. (MTI)

Hatalmas a részvételi kedv a Voks 2025 szavazáson, még három napig lehet véleményt mondani