Bezár a Forte Vácon
Februárban végleg leállítja termelését váci gyárában a Forte, amely 150 dolgozójától válik meg – tájékoztatta lapunkat tegnap Máté János. A tulajdonos Forteinvest Tőkebefektető Kft. ügyvezetője a nagy múltú vegyipari társaság bezárását azzal indokolta, hogy tavaly 170–200 millió forintos mínuszt „termeltek”, amely nem egészen egymilliárd forintos éves árbevétel mellett nem tette lehetővé a gyártás fenntartását. (Sz. E.)
Euró: 2011 a legkorábbi dátum
Magyarország euróövezeti belépése legkorábban 2011-ben képzelhető el, de jelenleg nincs konkrét céldátum – mondta Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára tegnap a bécsi Euromoney konferencián. Az államtitkár az euróövezeti belépés tervezett időpontjáról szóló döntést 2009-re helyezte kilátásba. Mint elmondta, jelenleg az államháztartás szanálása és a fizetési mérleg javítása kap elsőbbséget. Csak ha ezt a célt elértük, akkor lehet az eurócsatlakozás konkrét idejét meghatározni – tette hozzá Kovács Álmos. (MTI)
Kevesebb a munka Borsodban
Emelkedett a nyilvántartott munkanélküliek száma a múlt év utolsó hónapjában Borsod-Abaúj-Zemplén megyében: a munkaügyi központ kirendeltségein kevés híján 55,5 ezer állástalant regisztráltak, 2006 novemberéhez képest csaknem 2200-zal többet, míg az azt megelőző év azonos időszakához képest 1,3 ezerrel kevesebbet. A nyilvántartott álláskeresők száma alapján számított munkanélküliségi ráta 2006. decemberben 18,6 százalékos volt a megyében. A pályakezdő álláskeresők száma tovább csökkent, a nem pályakezdőké viszont emelkedett a múlt év utolsó hónapjában. (MTI)

Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál