BBC
Kampány kezdődött Olaszországban a világ számos helyén napjainkban is alkalmazott halálbüntetés ellen. A kormány Szaddám Huszein kivégzését követően kezdeményezte az ENSZ Biztonsági Tanácsánál, hogy vessenek ki moratóriumot ezen ítéletekre. Szombaton a kezdeményezés támogatásaként fényárba borították a római Colosseumot, amely Walter Veltroni főpolgármester szavai szerint valaha gladiátorok véres küzdelmeinek és kivégzések helyszíne volt. Az épületet minden alkalommal kivilágítják, amikor valahol a világban megváltoztatnak egy halálos ítéletet vagy egy ország törvényhozása eltörli a legsúlyosabb büntetés kiszabásának a lehetőségét.
The Guardian
Kínáról írt könyve kapcsán közli a brit lap Will Hutton cikkét, amelyben a szerző elismeri, hogy az ázsiai ország hatalmas gazdasági növekedése révén hamarosan kihívója lehet a globális szuperhatalom Egyesült Államoknak. Hutton ugyanakkor úgy fogalmaz, ma már nem győzi meg annyira a látvány, mint amikor először járt az országban, mivel úgy érzi, egyetlen ország sem tagadhatja meg múltját, így Kína sem, amelyik a robbanásszerű gazdasági fejlődés ellenére nem volt képes a társadalomban is véghezvinni a szükséges változtatásokat.

Tombol a hőség, jön a hőkupola – de tényleg van okunk félni?