Esély az országos bérajánlásra?
Október óta először mozdultak el érdemben a megállapodás irányába az országos bérajánlásról szóló tárgyalások. Igaz, az esetleges megállapodás eredménye is csak a munkavállalók kisebb mértékű reálbércsökkenését eredményezheti. Az Országos Érdekegyeztető Tanács nyilvános ülését követő zártkörű egyeztetésen a versenyszférára vonatkozó országos bérajánlás ügyében a szakszervezetek már elfogadhatónak neveztek egy 8–11 százalékos ajánlást, a munkáltatói képviseletek a 4–7 százalékos, a kormányzati oldal 5,5–9 százalékos sávot jelölt meg. (B. Á.)
Kisgazdapárt Orbán mellett
Várhatóan március végén párttá alakulhat a Kisgazda Polgári Egyesület – erősítette meg Turi-Kovács Béla elnök Pécsett. Mint mondta, a pontos időpont kitűzése azon múlik, mennyi idő alatt lesznek képesek a saját, de az Orbán Viktor vezette Fidesz – Magyar Polgári Szövetséggel koherens programjukat elkészíteni. A politikus hangsúlyozta: olyan párttá szeretnének válni, amely továbbviszi a népnemzeti gondolatot. (MN)
Fidesz: újra jelölteti magát Schmitt Pál
Ismét indulni kíván a Fidesz alelnöki posztjának elnyeréséért Schmitt Pál, aki a Heti Válasz című hetilap idei első számában megjelent interjújában azt is kifejezésre juttatta, hogy a politikusi szerepet fontosabbnak tartja a MOB-elnökségnél. (MN)

Lebukás! Illegális listát készítettek Magyar Péterék a Tisza Párthoz jelentkezőkről