A Mol vezeti a toplistát
A Mol, az Audi Hungária, a Nokia Komárom, a Magyar Telekom és a GE Hungary vezeti a HVG legújabb toplistáját az árbevétel alapján. A Top 500 című összeállításból az is kiderül, hogy a csúcsvállalkozások közel felének Budapest a székhelye. A lista adatbázisát a Creditreform-Interinfo Kft. állította össze 6500 társaság adataiból. (MTI)
Kóka: 2007 vízválasztó lesz
Vízválasztó lesz a 2007-es év, nem halogatható ugyanis tovább az egészségügy, az energetika, az oktatáspolitika és az államigazgatás átalakítása. A kormánynak bizonyítania kell, hogy képes ezek végrehajtására – közölte Kóka János egy fogadáson tegnap Budapesten. A gazdasági és közlekedési miniszter szerint a kormány különleges felelőssége az is, hogy a politika fő sodrába emelje az öngondoskodás elvét. (MTI)
Felszámolják a fűzfői papírgyárat
Megkezdték a Fűzfői Papíripari Zrt. felszámolását: a 2,5 milliárd forintos árbevétel mellett tavaly csaknem 300 millió forintos veszteséget felhalmozó társaságot azután nyilvánították fizetésképtelenné, hogy a cég nem tudta kifzetni a szennyvízszámláját. A papírgyártás az Első Hazai Papíripari Kft.-ben folyik tovább. (hvg.hu)

Élete egyik legfelkavaróbb ügyéről beszélt a nyomozó: nem gondolta volna, milyen szörnyűséggel állnak szemben