Hivatalosan is megindult a tárgyalások első fordulója a kommunista Kína és az Európai Unió között, hogy új partneri és együttműködési egyezményt kössenek, amely kibővíti a két fél között 1985 óta érvényben lévő, de csak a gazdaságra és a kereskedelemre szorítkozó megállapodást. Benita Ferrero-Waldner, a külkapcsolatokért felelős uniós biztos ezt azután jelentette be, hogy Pekingben találkozott a kínai külügyminiszterrel. A biztos asszony hozzátette: „Húsz évvel ezelőtt az Európai Unió és Kína kereskedelmi partnerek voltak. Most már stratégiai partnerek lettünk, és hatalmas az együttműködési területünk.”
A világ két legnagyobb kereskedelmi piaca között máris folynak tárgyalások többek között az energia, a környezetvédelem, a mezőgazdaság, a kereskedelem, a vámügyek, az oktatás, az informatikai társadalom, a tudomány és technológia, az űrkutatás, az alapkutatás, a migráció, a terrorizmus és a tömegpusztító fegyverek ügyében. A megbeszéléseken az EU rendre felveti az emberi jogok ügyét, ám Li külügyminiszter a kérdésben nem nyilatkozott. A tárgyalások első fordulója főként az éghajlatváltozást és az energia hatékony felhasználását érintette. Brüsszel azt szeretné, ha Kína korlátozná szén-dioxid-kibocsátását, és ennek érdekében az unió tiszta égésű erőmű technológiát kíván felajánlani Pekingnek.
Stratégiai partnerség
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!