Súrlódás a Fidesz vidékpolitikusai között

A múlt héten Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) vezetője bejelentette, hogy párttá alakítja szerveződését – igaz, továbbra is a Szövetséget kívánja támogatni. Magyarázatot adhat Turi-Kovács lépésére az a lapunk birtokába került levél, amelyet Font Sándor, a Fidesz gazdatagozatának elnöke írt a tagoknak. Az őszinte hangvételű szövegben Font nehezményezte, hogy a KPE-t nem sikerült integrálni a tagozatba, de a levélből kiderül: helyi szinten a Magosz és a gazdatagozat között is voltak súrlódások. Megtudtuk: a Magosz-vezető Jakab István és Turi-Kovács között sem túl jó a viszony.

Bodacz Balázs
2007. 01. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor Fidesz-elnök tavaly novemberben – a győri kongresszus előtt – összehívta a párt tagozatainak a vezetőit, és megkérdezte, hogyan áll a szakmai csoportok munkája. Font Sándor, a gazdatagozat elnöke azt válaszolta, hogy noha megpróbálta, de nem sikerült integrálnia a párt munkájában részt vevő különböző gazdaszervezeteket. Ezen a téren a gazdatagozatnak, a Jakab István-féle Magosznak, a Turi-Kovács Béla nevével fémjelzett Kisgazda Polgári Egyesületnek (KPE) és a Seregi János által vezetett szakértői csoportnak kellett volna összefognia – derül ki Font Sándor lapunkhoz eljutott decemberi keltezésű leveléből, amelyet a múlt héten küldött el a Fidesz gazdatagozatának tagjaihoz. – Sajnálattal állapítottam meg, hogy a négy felsorolt szervezet integrációja nem sikerült, mert a KPE kivonta magát ebből az integrációból – írta a tagozat elnöke.
A levélben az is olvasható: a Magosszal kitűnő a kapcsolat a felső vezetői és parlamenti szinten, ugyanakkor helyi szinten félreértés, súrlódás tapasztalható. – Az ilyen eseteket jelezzétek, Jakab Istvánnal megpróbáljuk elsimítani a nézeteltéréseket – kérte a tagokat Font Sándor. A sorokból kiderül, hogy Orbán Viktor azt javasolta a gazdatagozatnak: a Magosszal alakítsanak ki szoros kapcsolatot, a Turi-Kovács-féle KPE-vel pedig a párt falusi tagozata működjön együtt szorosabban.
A tagok a levél minapi kézhezvétele után rögtön új helyzettel szembesültek: Turi-Kovács a héten bejelentette, hogy a KPE-t párttá alakítja. A Fidesz által támogatott két gazdaszervezet (Magosz, KPE) közül tehát az egyik önálló politikai erővé válik. Turi-Kovács ugyanakkor megkeresésünkre leszögezte, hogy a Fidesz szövetségi politikáját kívánja erősíteni – az új kisgazdapártra adott szavazatokat „leszállítja” a polgári erőknek.
Jakab István Magosz-elnököt nem sikerült elérnünk, Font pedig nem kívánta kommentálni a lépést. Annyit mondott csupán, hogy sok sikert kíván Turi-Kovácsnak. A gazdatagozat néhány tagja azonban elárulta: az Orbán Viktor által korábban sokat szerepeltetett Jakab István és a hozzá hasonlóan ugyancsak Fidesz-frakciótag Turi-Kovács Béla között egyáltalán nem nevezhető felhőtlennek a viszony. A tagozatban azt is nehezményezik, hogy a KPE munkájára lényegében nem lehetett támaszkodni, érdemi munkát nem végeztek a gazdatagozaton belül.
– Jó kapcsolatban vagyok a Magosz vezetőjével, és a gazdatagozatban is több KPE-tag végzett és végez ezután is értékes munkát – mondta az előbbieknek ellentmondva Turi-Kovács Béla. Mint kifejtette, a Magosz támogatói inkább a vidéki nagygazdák közül kerülnek ki. – Nem homogén a Magosz tábora, hiszen közülük nem mindenki Fidesz-szimpatizáns. Az a párt, amelyet mi szervezünk, mintegy 100-150 ezer emberhez, a vidéki kisgazdákhoz juthat el. Nélkülük nem nyerhet a polgári oldal – utalt a nagyobb összefüggésekre Turi-Kovács. Hozzátette: elképzelhető, hogy a Magosz-tagok közül is többen rájuk adják majd a voksukat. – Ezekkel a szavazatokkal viszont kizárólag a polgári oldalt kívánjuk segíteni – erősítette meg a KPE-elnök. A párt – az elképzelések szerint – ráadásul nem is kezelné mereven az ideológiai korlátokat. – Nép-nemzeti, de baloldali értékeket is felvállalunk. Ezek ugyanis nem zárják ki egymást. Vidéken, a kétkezi emberek között pedig végképp nem – vázolta a helyzetet Turi-Kovács.
A Fidesznek viszont előbb-utóbb döntenie kell, hogy a pártszervezetébe többé-kevésbé integrálódott gazdacsoportokkal kívánja megjeleníteni az agrárvidék képviseletét, vagy rábízza ezt egy egyelőre csak formálódó gazdapártra.
Mindenesetre fennáll a lehetősége, hogy emiatt konfliktusok alakulnak ki a pártban. Ha ugyanis Orbán Viktor egyértelműen Turi-Kovács Béla mellett áll ki – a képviselő ezzel számol –, akkor saját pártján belül generálhat feszültségeket. A Fideszen belül többen viszont arra emlékeztetnek, hogy a gazdaszövetség tavasszal nem tudta kellő mértékben szavazásra bírni a vidékieket. Ezért egyre inkább annak tekintik a Magoszt, ami: szakmai érdek-képviseleti szervezetnek. Ezenfelül – vélik az új párt mellett kiálló vidékpolitikusok – a Magosz a Fidesz agrárszakmai koncepcióját jelenítheti meg.
A pártvezetés szándékaival tehát nem feltétlenül ellenkezik, ha a gazdavilágot képviselni szándékozó, immáron politikai és nem civil csoport „kiszervezi” magát a Fideszből. Turi-Kovács Béla formálódó, Kisgazda Polgári Szövetség névre keresztelendő pártja tehát még sikeres is lehet; ehhez azonban az kell, hogy a következő három és fél évben kellően fel tudja építeni magát. Ha ez sikerül, úgy a Fidesz és a KDNP mellett a kisgazdák is a polgári szövetség autonóm politikai szereplőivé válnának. Mindemellett számítások szerint 100-150 ezer gazdát kellene mozgósítaniuk, hogy a polgári erőknek esélyük legyen nyerni 2010-ben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.