Sziszüphosz

Nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor sem. E mondatok Gyurcsány Ferenc szájából röppentek ki Balatonőszödön, amikor zárt ajtók mögött szembesítette az MSZP-frakciót a folyamatos hazudozás és a koalíciós pártok kormányzati alkalmatlanságának következményeivel. A Népszabadság megvásárolt mellékletében tegnap közölt kormányfői elemzés újfent igazolta, hogy a baloldal vezérének és táborának erejéből, tehetségéből az eddig látottaknál többre, jobbra nemigen futja.
Magyarország veszélyes útra tévedt – kezdődik hatásvadász felütéssel a szöveg. És így zárul: Nekünk is, Magyarországnak is változni kell. Mire várnánk? Csakhogy ezt nem egy posztját elfoglaló kormányfő vagy egy politikába belépő új szereplő írja, hanem az a személy, aki több mint két éve irányítja a végrehajtó hatalmat olyan koalíció élén, ami ötödik éve kormányozza, viszi veszélyes útra az országot. S ha hozzávesszük, hogy a szerző sokadszorra biztatja változtatásra pártját és az országot a tarthatatlannak ítélt viszonyok miatt, kijelenthetjük, hogy az őszödi beszédhez hasonlóan ez a dolgozat is a személyes kudarc beismerése. Ám a beismerés az önostorozó fordulatok ellenére csöppet sem ingatja meg az abban való hitet, hogy az üdvözítőnek vélt átalakításnak ő és csakis ő veselkedhet neki újra meg újra. Gyurcsány modern Sziszüphosz, aki a soros nekibuzdulást követően készülhet a következő önkritikus, megújulást, változtatást sürgető szembenézésre.
Az anyagból nem hámozható ki, milyen fordulatra számíthatunk az MSZP népszerűségét történelmi mélypontra, a baloldalt identitásválságba taszító kormánypolitikában. Mert abban a kijelentésben például, hogy a reformokat folytatni kell, de ki kell tágítani a koncepcióalkotó és a döntéshozatali folyamatot, én nem látok újdonságot. A reform folytatásának ígérete a tapasztalatok ismeretében vészjóslóan hangzik, különösen, hogy a következő roham a közoktatást és a nyugdíjrendszert éri majd. Az egyetlen érdemi korrekcióra utaló rész az adórendszerrel foglalkozik, de az sem igazít el, hogy pontosan mit is takarna a gazdaságnak nagyobb lendületet biztosító adó- és járulékszerkezet.
A legkomolyabb ellentmondás a nyugodtabb közélet, a kölcsönös megértés vágya és a riválisról alkotott ítélet között feszül. Nem azért, mert Gyurcsány ismét sokat foglalkozik a Fidesszel, hanem mert méltányolható morális indok nélkül azt teszi, amit a másik oldaltól visszautasít: kizárja a párbeszéd lehetőségét a lényegében antidemokratikusnak minősített vezető ellenzéki erővel. A Fideszre aggatott jelzők – populista, radikális – amúgy ismerősek. Lehet persze sóvárogni, hogy a jobboldalt egy Orbán Viktor nélküli alakulat uralja, de erre politikát építeni éppoly botorság, mint a miniszterelnök gyors bukásával számolni. A Fidesz szidalmazása, az őszi rendőrterror elhallgatása kioltja a szöveg tiszteletre méltó erőfeszítéseinek – a Kádár-korszaktól való elhatárolódási kísérlet, a jobboldal történelmi sérelmeinek elismerése – hatását is. Miként a középosztályról írt szép szavakét is a kormány megannyi intézkedése. Az őszödi botrány önkritikus értékelése viszont a pápánál pápább lakájértelmiséget hozza kínos helyzetbe, amely már beleélte magát, hogy a beszéd magasztos államférfiúi tett, retorikai csúcsteljesítmény volt.
A pártelnöki szék elfoglalására készülő kormányfő széles történelmi horizontot átfogó, Bibó- és Michnik-idézetekkel ékesített irománya a legkevésbé a jövőről közöl érdemi információkat. Hosszasan magyarázza ellenben a múltat, megismételve azt a téves állítást, hogy valamifajta szociális fordulat vezetett a mostani súlyos helyzethez, az ország aggasztó lemaradásához. Így nem csoda, hogy a politikai napirend alakításának szándékával írt Szembenézés valójában egy szalonképes elk…tuk-dolgozatra sikeredett, amelyben a baloldal vezére támogatást kér övéitől a folytatásra. Vajon hány esélyt kap még?