Szomália fővárosában, Mogadishuban újabb tüntetésen követelték az átmeneti kormányt támogató etióp kormányerők távozását az országból. A szombaton kitört, zavargásokba torkollott demonstráció már a harmadik volt azóta, hogy december 28-án az iszlamista milíciák elmenekültek a fővárosból. A helyüket átvevő etióp és a szomáliai rendfenntartó egységek levegőbe leadott lövésekkel próbálták megfékezni a több száz fős, gyújtogató és kődobáló tömeget, majd a tiltakozók közé lőttek. A tűzpárbajban három ember életét vesztette, legkevesebb tizenheten pedig megsebesültek.
Az eseményekre reagálva Salad Ali Jelle szomáliai védelmi miniszter bejelentette, az iszlám milicistákkal lojális Hawije klán kérésének megfelelően bizonytalan időre felfüggesztik a fegyverek kötelező beszolgáltatására vonatkozó kormányrendeletet. A család egyik oldalágához tartozik Ali Mohamed Gedi, az átmeneti kormány miniszterelnöke is.
Meles Zenawi etióp kormányfő reményét fejezte ki, hogy egységei heteken belül elhagyhatják Szomáliát. William Ward tábornok, a múlt évtizedben Szomáliába vezényelt amerikai haderő főparancsnoka kizárta az Egyesült Államok fegyveres erőinek részvételét a konfliktusban, majd hozzáfűzte, Washington ezenkívül kész minden eszközzel Szomália segítségére sietni, hogy meghiúsítsa az al-Kaida terrorszervezet térnyerését. Ennek részeként tízmillió dollárral támogatnák azt a 8000 fős ENSZ-békefenntartó kontingenst, amelynek beavatkozását Abdullahi Juszuf szomáliai elnök szorgalmazta. Ayman al-Zawahiri, az al-Kaida második számú vezetője ötperces videonyilatkozatban ellenállásra buzdította az iszlám milíciákat az Egyesült Államokkal szövetséges „keresztes háború” folytatóival szemben.

2026 a gyermekes családok éve lesz