Szupervonat átadásával rukkolt elő az idei esztendő első napjaiban Tajvan. A hivatalosan csak néhány ország által elismert, de gazdasági szempontból irigylésre méltó mutatókkal rendelkező délkelet-ázsiai szigetország időről időre olyan teljesítményekkel lép a közvélemény elé, amelyre a nemzetközi média is felkapja a fejét. A világ legmagasabb felhőkarcolóját magáénak tudó Tajvan ezúttal egy 225 kilométer/óra átlaggal száguldó vonattal lett gazdagabb. Sajtóbeszámolók szerint az első, fehér-narancs színű szerelvény alig másfél óra alatt tette meg az utat a fővárostól 335 kilométerre délre fekvő Kaoshiung városáig. Ez az út korábban öt órát vett igénybe. Az új vasút építésekor figyelembe kellett venni azt a tényt is, hogy a nyomvonal a világ egyik földrengésektől legjobban veszélyeztetett térségén halad át. A japán technológiára épülő gyorsvasút egyébként mintegy hatszázmillió dollárba került. A tajvani gazdaságkutató intézet elnöke úgy vélte, a vonat gazdasági fellendülést hozhat a szigetország számára.
Úgy tűnik, Tajvan minden évre tartogat egy-egy építészeti meglepetést. Tavaly nyáron a magas hegyekkel rendelkező szigetország területén adták át Ázsia leghoszszabb (csaknem tizenhárom kilométer) közúti alagútját. A Tajpejt és az északnyugati Ilan városa közötti alagút tizenöt éven keresztül épült mintegy hárommilliárd dolláros költséggel. Egy szomorú statisztika szerint a munkálatok során huszonöten vesztették életüket különböző balesetek következtében. A hegy belsején átvezető autóút három részből áll, két útvonalon közlekednek a járművek, míg középen egy harmadik alagút rendkívüli esetekben menekülési útvonalként működik.

Melyik történelmi esemény történt előbb? Csak kevesen tudják hibátlanul kitölteni ezt a kvízt