Főpolgármesteri biztost nevezett ki a 4-es metró beruházás kapcsán Demszky Gábor Becker László személyében, aki korábban a gyanús cementipari privatizációkért felelt az ÁPV Rt.-nél. Becker feladata az lesz, hogy a hónap végére intézkedési és pénzügyi tervet készítsen a metróépítés kapcsán – közölte Demszky Gábor. Becker kinevezése azért is különös, mert az állami és önkormányzati forrásokból megvalósuló építkezést a kormányzati szervek mellett, a Főpolgármesteri Hivatal szakügyosztályai, tanácsadók s egy külön létrehozott projektcég, a DBR Metro Projektigazgatóság is ellenőrzi. Becker László az utóbbi években a gazdasági minisztérium főosztályvezetője volt, ám előtte az ÁVÜ, illetve az ÁPV Rt. ügyvezető igazgatójaként is tevékenykedett a 90-es évek közepén, többek között Suchman Tamás (MSZP) privatizációs miniszter beosztottjaként a cementipar magánosításáért felelt. Hat évvel ezelőtt parlamenti vizsgálóbizottság hallgatta meg Beckert a hazai cementgyárak, köztük a hejőcsabai üzem külföldi kézbe kerülésének „gyanús körülményeiről”, ő volt az ugyanis, aki részt vett a privatizációs döntés-előkészítésekben. A 16 éve a 4-es metróval kampányoló Demszky tegnap azt mondta: márciusban összeszerelik az indítópajzsot, és áprilisban elkezdődik az alagútfúrás. Ez azonban már a sokadik időpont, amit a városvezetés az alagútfúrás megkezdésére eltervezett. 2005-ben 2006 kora tavaszáról beszéltek, tavaly nyáron pedig augusztus–szeptember hónapot jelöltek meg a fúrópajzs beindítására. A 16 éve a 4-es metróval kampányoló főpolgármester szerint a több hónapos csúszás ellenére tartható a metróépítés első szakaszának 2009. év végi befejezése. Tarlós István szerint a főpolgármester nyilatkozatából nem derült ki egyértelműen, hogy a 4-es metró beruházás miből épül meg. – A főváros eladósodottsága hamarosan eléri saját költségvetésének 65 százalékát – jelentette ki a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, aki úgy véli, hogy a jól felkészült közgazdászok és a tapasztalat szerint ez az arány kritikus határt jelent.

Franco Nero Herenden: egyedi porcelánszobrot kapott a világsztár