Távozik az OTP második embere

2007. 01. 10. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Spéder Zoltán, az OTP igazgatóságának tagja, alelnök, vezérigazgató-helyettes családi jellegű okokra hivatkozva 2007. január 8-án közös megegyezés alapján megszüntette munkaviszonyát a bankkal. Spéder egyúttal lemondott valamennyi, a társaságban és annak érdekeltségeiben viselt pozíciójáról – jelentette be tegnap az OTP. Spéder utóda Urbán László lesz, aki 1993-tól 1994-ig a Fidesz országgyűlési képviselője volt, 1997–98-ban pedig a legnagyobb ellenzéki párt gazdasági programját jegyezte. Az OTP azt is közölte, hogy a stratégiai és pénzügyi divízió vezetésével, így a befektetői kapcsolatok irányításával január 15-től Urbán Lászlót bízzák meg. Urbánt, aki jelenleg az MNB igazgatója, a szükséges engedélyek kézhezvételét követően a divízió élére, vezérigazgató-helyettessé nevezik ki.
Idetartozik, hogy az OTP Bank 2007. január 1-jétől új szervezeti és működési szabályzatot vezetett be. A BÉT honlapján közzétett tájékoztató szerint az OTP igazgatósága olyan szervezetfejlesztési programot fogadott el, amellyel a nemzetközi jelleg beépül a működési, irányítási rendbe, s a csoport egységes üzletpolitikát valósít meg. Az OTP kilenc országban jelen lévő multinacionális bankká vált, amely 11 milliónál több ügyfelet szolgál ki több mint 1250 bankfiókon keresztül.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.