Tengerben is keresik az eltűnt repülőgépet

MN-összeállítás
2007. 01. 04. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Teljes káosz uralkodott tegnap az újév első napján Celebesz szigetének térségében eltűnt indonéziai repülőgép keresése körül. Az utasok hozzátartozóit felháborította, hogy előző nap hamis hírt közöltek a hatóságok, amely szerint Polewali város közelében, egy erdőben megtalálták a roncsokat és túlélőkre is bukkantak – közölte a CNN. A helyi sajtó mindenütt címlapon hozta a történteket, hazugnak és kegyeletsértőnek nevezve az illetékeseket.
A gép utasainak elkeseredett hozzátartozói közül többen az Adam Air légitársaság manadói irodájánál próbáltak információt szerezni hozzátartozóikról. Mások viszont a hamisnak bizonyult bejelentés után Makassarba utaztak, annak a helynek a közelébe, ahol a később megcáfolt hír szerint megtalálták a roncsokat – közölte az AP.
Miként megírtuk, az Adam Air Boeing 737–400-as járata Jáva szigetéről indult Celebesz felé hattagú személyzettel és kilencvenhat utassal, akik közt több gyermek és három amerikai állampolgár is volt. Úti céljától 750 kilométerre vészjelzéseket adott le a gép, majd eltűnt a radarképernyőkről.
Miután éjszaka felhagytak a kutatással, tegnap napfelkelte után ismét elindult az immár csaknem nyolcszázas létszámú mentőcsapat a tengerészet három naszádjával, valamint a légierő öt gépével, hogy a rejtélyesen eltűnt gép nyomára leljen. Továbbra is pásztázzák Celebesz déli és nyugati területeit, de a tengerben is keresik a roncsot. Lapzártáig eredménytelenül.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.