Törölt eredmény, nagyobb különbség

Munkatársunktól
2007. 01. 12. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miként nem a labdafeldobással kezdődött, akként nem a dudaszóval végződött vasárnap este a háromszori hosszabbítás után 108-106-os vendéggyőzelmet hozott Mizo Pécs–MKB-Euroleasing Sopron női kosárlabda-bajnoki mérkőzés. Amint beszámoltunk róla, három pécsi játékos – Edwards, Dojcinovic és Krivacevic – játékengedélye vitatott volt; Zsíros Tibor ellenőr nem járult hozzá a szereplésükhöz, Németh László, a szövetség elnöke azonban egy személyben úgy intézkedett, hogy a pályára léphetnek. A soproniak győzelmük dacára megóvták a mérkőzést, hogy kivizsgálják, mi történt a találkozó előtt.
A szövetség versenybizottsága tegnap azt állapította meg, hogy a pécsiek három játékosa jogtalanul szerepelt – egyúttal Németh László engedélyezését szabálytalannak minősítette –, ezért törölte a rangadó eredményét, és 20-0-lal a vendégeknek igazolta. Mellékesen a Pécs 75 ezer forintos pénzbüntetést is kapott. A döntés ellen az érintettek nyolc napon belül az MKOSZ női tagozatának intézőbizottságához fellebbezhetnek. Az ügy pikantériája, hogy az öttagú IB-nek a Sopron vezetője, Török Zoltán, illetve Rózsa Gábor, a Pécs ügyvezetője is a tagja.
A szövetség jelenlegi viszonyai közepette nehéz minden körülményt mérlegelni, de megkockáztatható, a versenybizottságnak a Vasas–Diósgyőr mérkőzés esetében is hasonló döntést kell hoznia.

Pécsi bravúr. Csakúgy, mint a Sopron szerdán, tegnap a Pécs is orosz sztárcsapat ellen játszott az Euroligában. A Sopron 73-62-re kikapott a Szpartak Moszkvától az
A csoportban, a Pécs viszont 71-69-re legyőzte a korábban bajnok, tavaly második Szamarát a B-ben.
Végig szoros volt a találkozó, a negyedik játékrész elejéig általában a Szamara vezetett (a szünetben
33-29-re). Ekkor a Pécs a végeredményben 25 pontos Johnson, Iványi (16), valamint Béres (13) vezérletével egyenlített, s átvette a vezetést. A hajrá a szoros meccsekre jellemző pokoli izgalom jegyében telt el. 26 másodperccel a vége előtt Wauters betalált, egy ponttal vezetett a Szamara. Támadott a Pécs, Iványit faltolták hárompontos kísérlet közben, s ő mindhárom büntetőjét értékesítette. Ezután ő maga okosan szabálytalankodott, de az ellenfél nem dobhatott büntetőt, Lawson pedig elhibázta végső kísérletét. 71-69-re nyert a Pécs, s 6 győzelem, 3 vereség a mérlege, amivel akár még az első négy között is végezhet az alapszakaszban.
Az Európa Kupában, a legjobb 32 között, 1. mérkőzés: Szeged– Kassa (szlovák) 66-73.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.