Torzkép a magyarságról

A Jel című spirituális és kulturális folyóirat januári számában olvasható Andrásfalvy Bertalan Torzkép a magyarságról című eszszéje. A szerző azt a kérdést boncolgatja, mi az oka, hogy más és más nemzetekhez tartozó, egymás szomszédságában élő emberek miért fordulnak időnként ádáz, gyilkos haraggal egymás ellen. Az 1990-ben kirobbant délszláv háború szörnyű vérengzéseit, szomszédgyilkosságait hozza fel példának. Az ok a hatalmi politika, mely a szomszédról vallott történelmi torzképet hangsúlyozva szítja fel időről időre a lappangó parazsat. Hasonló események – utal rá a szerző – előfordultak a kuruc háborúkban és az 1848–49-es szabadságharc idején is. A népek pedig hajlamosak arra, hogy az ellenük elkövetett bűntényeket tartsák számon, és megfeledkeznek azokról, melyeket ők követtek el. Ennélfogva aztán magát minden náció békeszeretőnek gondolja, míg a szomszédról rémtörténeteket képzel el.
A szerző történelmi példák sorát idézi arra vonatkozóan, hogyan alakul ki néhány egyoldalúan félremagyarázott – persze sosem minden alapot nélkülöző – esetből a szlávságot meg a románságot tendenciózusan eltipró „magyar nemesek” képe. E torzképek bennünket többnyire a magyar nemességgel, grófokkal-bárókkal és földesurakkal azonosítanak. Andrásfalvy azt is megjegyzi: sokszor magunk is hibásak vagyunk a rólunk kialakult torzképért, amikor például őseinket vérgőzös, kegyetlen nomádoknak festjük le.
Végezetül egy tanulságos esetet említ. 1988-ban az ökumenikus világtalálkozón vendégül látott lakásán francia, szlovén, lengyel és szlovák fiatalokat. Utóbbiak, két Bártfa környéki diák, csak búcsúzáskor kértek bocsánatot a házigazdától, amiért nem voltak hajlandók leülni a közös asztalhoz: „Mikor eljöttünk, öregjeink arra figyelmeztettek minket, hogy most abba az országba utazunk, ahol azok a nagyurak, grófok és bárók élnek, akik minket 1000 esztendőn át elnyomtak és gyilkoltak. Most már látjuk, hogy maguk nem grófok…”