Egyelőre nem ismeretes, hogy a vagyonkezelői jog január 15-i átadása a minisztériumok által használt harmincnégy, összesen százmilliárd forintra becsült irodaépületet is jelenti, vagy csak a tárcák üdülőit, oktatási célú épületeit.
Egy tavalyi kormányrendelet szerint 2007 első napjától a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) végzi a minisztériumok elhelyezési, gazdasági, informatikai, műszaki feltételeinek biztosításával, valamint egyes ügyviteli szolgáltatásokkal kapcsolatos és a vagyongazdálkodás körébe tartozó feladatokat. Ezáltal a főigazgatóság hatáskörébe került az épületek takarítása, karbantartása, villany- és vízszerelése, illetve portaszolgálata, valamint az ezeket ellátó alkalmazottak is. A kormányrendelet kötelezte a minisztériumokat az új hatáskörök teljesítéséhez szükséges ingóságok átadására. Az integráció azt eredményezi, hogy ezentúl az említett feladatkörök ellátására a jelenlegi személyzet kevesebb mint fele elég lesz. Danks Emese kormányszóvivő lapunknak elmondta, a lépésre elsősorban a hatékonyság növelése és a működési költségek csökkentése miatt került sor.
– Lassan minden a Miniszterelnöki Hivatal alá kerül – reagált a Magyar Nemzetnek Cser-Palkovics András. A Fidesz szóvivőhelyettese úgy véli, abszolút központosítás zajlik, valamint a rendelet része az új kormányzati negyed kérdésének. Rámutatott, a legnagyobb ellenzéki párt elfogadná, hogy a Nyugati pályaudvar mögött épülő minisztériumi központ megtakarítást jelent abban az esetben, ha végre látnának konkrét számokat tartalmazó dokumentumokat. – Amíg erre nem kerül sor, addig csak ingatlanspekulációról lehet beszélni, amelynek ez a rendelet az előkészítése – tette hozzá Cser-Palkovics.

Sorsfordító pillanatok, így mentették meg a kisbabát