A Dunába fulladt tegnap két kisfiú, amikor szüleik gépkocsija a folyóba gurult az újmohácsi révnél. A család késve érkezett tegnap reggel az átkelőhöz, és miközben az apa elszaladt jegyet váltani a kompra, az anya is kiszállt az autóból, és a kocsi hátuljához ment. Időközben a jármű, hátsó ülésén a három- és a hatéves kisfiúval elindult a Duna irányába. Bár az asszony próbálta megállítani, a kétajtós Ford a vízbe esett. Mindkét szülő beugrott a folyóba, de a kocsi egy perc alatt elmerült – tájékoztatta lapunkat Gál Vilmos, Mohács rendőrkapitánya.
A baleset helyszínére kivonult katasztrófavédelmi egységek, a vízi rendőrség és a mentők hozták ki a vízből a felnőtteket. Segítségükre sietett egy bajai búvár is, aki megtalálta az elsodródott gépkocsit. A műszaki mentés néhány perccel dél előtt fejeződött be. A partra vontatott autót azonnal felnyitották a tűzoltók, hogy a gyermekeket kiemeljék belőle. A kisfiúk újraélesztése azonban a mentők erőfeszítéseinek ellenére nem sikerült. Gál Vilmos közölte azt is, hogy a gépkocsi kéziféke feltehetőleg nem volt kellőképpen behúzva, de a részleteket műszaki szakértők bevonásával még elemzi a mohácsi rendőrség, amely halálos közúti közlekedési baleset okozása miatt indított eljárást. Vizsgálni fogjuk azt is, hogy a felnőttek miért hagyták el az autót mindketten, illetve, hogy ki vezette a járművet – fűzte hozzá a rendőrkapitány. A szülőket sokkos állapotban kórházban kezelik.
Holttestek a vízben. Ötvenéves férfi holttestét találták meg tegnap a Dunában a Népszigetnél. A férfi az egyik közelben állomásozó állóhajó személyzetéhez tartozott. Halálának oka a boncolás után derül ki, de a szakértők elsődleges megállapítása szerint az idegenkezűség kizárható. Szintén egy elhunyt férfira leltek tegnap reggel a Somogy megyei Lábodon, a Rinya-patakban, a híd mellett. A 49 esztendős helybeli férfi feltehetően még előző nap vesztette életét. Az iszapban fekvő áldozaton idegenkezűségre utaló nyomokat nem találtak. A rendőrség az ügyben megindította az eljárást. (MTI)

Megint elesett az M3-as, a héten már másodszor