Új államtitkárok kétszázmillióért

Munkatársunktól
2007. 01. 17. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kétszázmillió forintba kerülnek az Európai Unióból érkező fejlesztési pénzek elosztását végző államtitkárok – állítja a Fidesz. Öt bukott politikus államtitkári kinevezése évente nyolcvanmillió forintba kerül az adófizetőknek. A különféle juttatásokkal és titkárságaik költségeivel ugyanakkor már mintegy kétszázmillió forintra rúg ez az öszszeg – jelentette ki Répássy Róbert. A Fidesz frakcióvezető-helyettese összehasonlításként elmondta: a Fidesz anyatejellátásra vonatkozó költségvetési módosító javaslatát, amely mindössze hetvenötmillióval növelte volna meg a kiadásokat, a kormányoldal elutasította.
Ismert: a kancellária – Gyurcsány Ferenc szándékának megfelelően – a meglévő négy mellett további öt fővel növelte az államtitkárok létszámát. Az öt politikus korábban a Fejlesztéspolitikai Irányító Testületben társadalmi munkában dolgozott. Akkor Magyar Bálint a társadalmi megújulásért indított programokért felelt, Baja Ferenc szakterülete a közszolgáltatások fejlesztése volt, Burány Sándor a gazdaság- és közlekedésfejlesztés feladatait koordinálta, Kolber István a területfejlesztésért, Németh Imre pedig a környezet- és energiaügyi fejlesztésekért felelt. Danks Emese kormányszóvivő szerint a politikusok – államtitkárként – ugyanezeket a területeket felügyelik majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.