Autóját felrobbantva meggyilkolták a legdrágább Moszkva környéki negyed, az Ogyincovszkij kerületi földhivatalának volt vezetőjét – adta hírül tegnap a távirati iroda. A tettesek kedden házi készítésű, távirányítású pokolgéppel ölték meg Valerij Jakovlevet az orosz fővárosban. A nyomozók úgy vélik, hogy a bűncselekmény minden bizonnyal olyan telekvásárlásokkal függ össze, amelyek nem köttethetnek meg a földhivatal jóváhagyása nélkül. A hivatal vezetőjének aláírása ezért akár több száz ezer dollárt is megér az ingatlanfejlesztőknek. A Kommerszant című napilap úgy tudja: a kerületben korábban törvénytelenül magánosítottak állami telkeket. Az üzleteket az ügyészség később megtámadta, hatalmas veszteséggel fenyegetve az addigra már felépült családi házak tehetős, befolyásos tulajdonosait. Jakovlev – nem sokkal kinevezése után – hadat üzent a korrupciónak, számos munkatársát elbocsátotta, sokakkal került összeütközésbe, majd tavaly áprilisában lemondani kényszerült posztjáról. Oroszországban gyakoriak a bérgyilkosságok, s ritkán derül fény a tettesekre, még kevésbé a megrendelőkre.
Ritka kivételként tegnap hivatalosan vád alá helyezték az ügyészek Alekszej Frenkel bankárt Andrej Kozlov jegybanki alelnök múlt őszi megölésének megrendelése miatt. Kozlovot – aki pénzmosással gyanúsított bankok tucatjait záratta be az elmúlt három évben – tavaly szeptember 13-án sebezték halálra. Kozlov 2006 júniusában megvonta a Frenkel vezette VIP-bank működési engedélyét. Frenkel megfellebbezte a döntést, de egyúttal – jutalom fejében – megbízta a már szintén vizsgálati fogságba vetett Liana Aszkerovát Kozlov meggyilkolásának megszervezésével.

Nem köszöni meg Magyar Péter, ahogy Szentkirályi Alexandra kiosztotta