Stanislaw Dziwisz bíboros, Krakkó érseke elfogadta Bielanski lemondását – jelentette a TVN24 lengyel hírtelevízió. Robert Necek, az érsekség szóvivője elmondta: a jelenleg 68 éves Bielanski, aki annak idején együtt járt szemináriumba Dziwisszel, január 2-án írta meg a lemondásáról szóló levelét. A Newsweek Polska című lengyel hetilap hétfői számában – amelyet az MTI idézett – megnevezte Bielanskit abban a cikkében, amelyben leírta, hogy a lengyel titkosrendőrség milyen módszereket vetett be annak érdekében, hogy Karol Wojtyla krakkói érsek 1978-ban történt pápává választása után a lehető legtöbb információt szerezze be Dziwisz tevékenységéről, hogy azokat a vele kapcsolatban álló papokra kifejtett nyomásgyakorláshoz használja fel. Dziwisz a II. János Pál néven Szent Péter trónjára lépett lengyel pápa személyi titkára és egyik legbizalmasabb munkatársa volt negyven éven át.
Bielanski távozási szándéka egy nappal azt követően vált ismertté, hogy lemondott tisztéről Stanislaw Wielgus, Varsó frissen kinevezett érseke, aki ugyancsak azért kényszerült erre a lépésre, mert a lengyel kommunista titkosrendőrség besúgója volt.
A Vatikán nem tudott arról, hogy Wielgus kémkedett a kommunista rendszer idején a lengyel titkosszolgálatnak – jelentette ki Giovanni Battista Re érsek, a püspöki kongregáció prefektusa egy olasz napilapnak. A La Repubblica című olasz napilap források megjelölése nélkül közölte, hogy XVI. Benedek pápa szombat este kapta meg a Wielgus kémtevékenységéről szóló, a lengyel kormány által elküldött dokumentumot. Joaquín Navarro Valls, a Vatikán volt szóvivője a Le Repubblicában hétfőn publikált cikkében emlékeztetett arra, hogy a lengyel titkosszolgálat a későbbi pápát, II. János Pált is be akarta szervezni, de Karol Wojtyla minden kísérletet visszautasított.
A Corriere della Sera ugyanakkor kiemeli, hogy a pápa tavaly májusi varsói látogatásakor már említette a beszervezett papok kérdését, melyet akkor a „múlt bűneinek” nevezett, amit „alázatos őszinteséggel kell kezelni”. Az Il Giornale napilap emlékeztet a lengyel titkosszolgálatok jelentős szerepére a katolikus ország papságának életében.

Orbán Viktor: Nem hagyjuk, hogy velünk fizettessék meg az újabb brüsszeli hülyeség árát!