Csalódottak vagyunk, mert az eddigi ígéretek alapján arra számítottunk, hogy minden beteg után megkapjuk az államtól a háromszáz forintot, hiszen a mi praxisunkban mindenki mentességet élvez a vizitdíjfizetés alól – fogalmazott Huszár András, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke. Mint mondta: megdöbbenve tapasztalták, hogy az Egészségügyi Minisztérium javaslata más módon, finanszírozási változással tervezi kompenzálni a doktorokat. Huszár András a saját praxisát alapul véve kiszámolta, hogy körülbelül 36 ezer forinttal kap majd több pénzt havonta az eddiginél. A 36 ezer forint annyit tesz, mintha 120 gyermek után fizette volna ki neki az állam a háromszáz forintos vizitdíjat. Csakhogy Huszár András havonta nem 120, hanem legalább 400–450 gyermeket lát el. Huszár levélben fordult a szaktárcához, s kérte, hogy minden orvos-beteg találkozó után térítse meg számukra az állam az elmaradó vizitdíjösszeget. Megkerestük Kertai Aurélt, a Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi Szekciójának elnökét, aki elmondta: nyilvánvalóvá vált, hogy a betegek által fizetett vizitdíjból befolyó összeg nem jelent pluszbevételt az orvosoknak. Amit a minisztérium a mentességet élvezők miatti kompenzációnak tekint, azt a zárt háziorvosi kasszából utalnák. Ez azt jelenti, hogy amit az egyik praxisnak odaadnak, azt a másiktól veszik el. A szaktárca lapunknak küldött válaszában az áll: a kompenzáció financiális vonatkozásáról és technikai kivitelezéséről még nem született döntés.
Újabb trükk a vizitdíjjal
Nem kapják meg a háziorvosok a vizitdíjfizetés alól mentességet élvezők után maradéktalanul a háromszáz forintot. Az egészségügyi tárca ugyan kompenzálná némileg a praxisokat, ám az érintettek számítása szerint ez az összeg csak töredéke lesz az elmaradó bevételnek.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!