A Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) hatásköre országos volt, gyakorlati tevékenységében azonban azon értelemszerűen túlterjedt, hiszen a diplomáciai missziók támogatását is igénybe véve meghatározó szerepet töltött be a kormányközi kisebbségi vegyes bizottságok működtetésében. Az 1992. június 1-jén kormányrendelettel létrehozott HTMH alapfeladatai kormányról kormányra változtak, akárcsak a hivatal vezetői. A tevékenységi kör tehát a kezdetektől 2004-ig folyamatosan bővült.
A második Gyurcsány-kormány azonban úgy határozott, hogy alapvetően változtatni kíván az eltelt tizenöt esztendő határon túli magyarokkal kapcsolatos politikáján. Az eddigi, egymást követő kormányok alatt a természetesnek tekinthető hangsúlyeltolódások ellenére a határon túli magyar nemzetrészek érdekeinek képviselete, ügyeinek vitele a magyar közigazgatásban folyamatos volt. Folyamatos volt az autonómiatörekvések támogatása vagy a nemzetközi kisebbségvédelmi gyakorlatra való hivatkozás.
Nemes szélmalomharc
Tizenöt éves fennállása során különböző felügyeletek alatt (Miniszterelnöki Hivatal, Külügyminisztérium) a HTMH a konzervatív, a szociálliberális és a polgári kormányzatok idején más-más súllyal s az aktuális kormányprogramokhoz igazodva természetszerűen más-más koncepcióval jelent meg a közigazgatásban. Az Antall–Boros-kormány idején a frissen létrejött intézmény a tájékoztatási és elemző tevékenység rendszeressé tételével és megerősítésével kívánta hangsúlyozni tevékenységét. A Horn-kormány idején a gazdasági együttműködés és az információs szerep erősítését tekintette fő feladatának. Az Orbán-kormány alatt a hivatal az önálló segély- és a határon túli magyarság életében új korszakot hozó intézményalapítási programok végrehajtásával igyekezett az államigazgatáson belüli súlyát megerősíteni. A stratégiai pénzalapok kezelésével párhuzamosan azonban a minisztériumok (elsősorban az Oktatási Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma) és a HTMH közötti kompetenciaharcok kiéleződtek, s nemegyszer a határon túli magyar politikai elit egy részének nemtetszését is kiváltották. A Máért szakbizottságainak működtetése, a kedvezménytörvény kidolgozása, majd végrehajtásának megkezdése idején vált igazán nyilvánvalóvá a HTMH valós szakmai és közigazgatási súlya és tényleges mozgástere. Koordináló szerepe azonban inkább hasonlított nemes szélmalomharchoz, mintsem diadalmenethez. A felmerülő problémák részleges kezelése a felügyelő államtitkár politikai súlyának és személyes elkötelezettségének volt köszönhető. A Medgyessy–Gyurcsány-, majd az újabb Gyurcsány-kormány ideje a HTMH életében a hanyatlás időszaka. A határon túli magyarok ügyét inkább koloncnak, mint fontos nemzetpolitikai feladatnak tekintő kormányok 2002 óta tudatosan arra törekedtek, hogy szakmailag meggyengítsék, erkölcsileg lenullázzák, az államigazgatásban pedig egyre súlytalanabbá tegyék az intézményt.
Rossz üzenet
A folyamat a 2002-es kormányváltás után azonnal elkezdődött. A korábbi gyakorlattal ellentétben leváltották a területekkel közvetlenül foglalkozó összes főosztályvezetőt, és a vezető tisztségekbe – átgondolt stratégia jegyében – „megbízható” külügyi tisztviselőket, jó kormánypárti kapcsolatokkal rendelkező „ügyeskedőket” állítottak. A hivatallal csupán szerződéses viszonyban álló, többnyire önjelölt vezetők csupán üzleti célokra használták azt. Elnökké a kezdetektől a hivatalban dolgozó, a romániai magyarságért felelős főosztályvezetőt tették meg. A Mucuska-ügybe keveredve pályafutása azonban csúfos és szánalmas véget ért. A „kémügyként” elhíresült s feltehetőleg nem „véletlen” történet tovább erodálta a HTMH erősen megroggyant tekintélyét, így nem csoda, hogy 2004 és 2006 között az intézmény négy csúcsvezetőt „fogyasztott el”.
A HTMH egyik legfontosabb feladata volt, hogy azok szervezeteikre támaszkodva, idegen állampolgárságú Kárpát-medencei magyarok széles körű érdekvédelmével foglalkozott. Ebben a tevékenységében a kormányközi kisebbségi vegyes bizottságok munkájában rendszeres kapcsolatot tartott a szomszédos országok kisebbségi ügyekben illetékes hivatalos szerveivel. A kisebbségi vegyes bizottságok a szomszédos országokkal megkötött kisebbségvédelmi egyezményekben vállalt garanciák és kötelezettségek betartásának biztosítása érdekében jöttek létre – ilyen tekintetben ellenőrző szervként működtek. A bizottságoknak – az eredeti elképzelések szerint – évente kellett volna ülésezniük, de ezt a szándékot mindenkor felülírták az aktuális politikai események; választások előtti vagy utáni időszakban, belpolitikai feszültségek idején vagy az adott országok között támadt nézeteltérések, esetleg konfliktusok pillanatában a felek általában kerülték a vitákra és a nézetkülönbségek megfogalmazására okot adó kétoldalú bizottsági ülések összehívását. A kisebbségi vegyes bizottságok felügyelete – az ülések összehívása, a tárcák közötti egyeztetések lebonyolítása, a jegyzőkönyvtervezet megfogalmazása és az aláírt jegyzőkönyvek ajánlásainak a kormányok elé terjesztése – a HTMH legfontosabb feladatai közé tartozott, nem egy esetben a hivatal elnöke a kvb társelnöki szerepét is betöltötte.
Januártól kétoldalú kapcsolatainkban is súlytalanná válhat a határon túli magyar nemzetrészek és a magyarországi nemzeti kisebbségek érdekvédelmének ügye. Az ezzel foglalkozó kormányhivatal megszűntével a Miniszterelnöki Hivatal külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felelős osztálya feltételezett legjobb szándékai mellett is képtelen lesz megfelelő szinten kezelni a kérdést. Szomszédaink ebből azt fogják érteni – ha ez 2004. december 5-e után nem vált volna világossá –, hogy a határon túli magyarok valós érdekvédelmének budapesti kormányzati megítélése a huszadrangú problémák közé süllyedt. Ne legyenek illúziók, magyarpolitikájukat ennek megfelelően fogják alakítani. Az pedig korántsem véletlen, hogy a HTMH felszámolásának évében Szlovákiában létrejött egy, a határon túli szlovákság kérdéseivel foglalkozó kormányhivatal – Szlovéniában ugyanez 2005-ben történt meg –, s minden szomszéd országban működik valamilyen önálló kormányzati intézmény a határon túli nemzettársaik ügyeinek kezelésére.
Információs irodák
A 2001-ben 94 százalékos parlamenti többséggel elfogadott LXII. törvény, röviden kedvezménytörvény végrehajtása teljesen új feladatok elé állította a magyar közigazgatást. Olyan partnerekkel kellett együttműködni, akik nem részei a magyar közigazgatásnak. A HTMH koordinálásában nagy szervezőképességet mutattak fel a határon túli magyarok, akik a hivatallal együttműködve, néhány hónap alatt negyvenhárom információs irodát és több mint 1070 kihelyezett ügynökséget hoztak létre és szereltek fel megfelelő eszközökkel. A hivatal több mint 170 személyt készített fel tájékoztató feladatok ellátására, amelyek alapvetően a kedvezménytörvényre és azon belül a magyarigazolvány igénylésére irányultak. Súlyos gondokat okozott az egyes területek informatikai infrastrukturális elmaradottsága, ami több iroda esetében még hosszabb ideig akadálya volt a rendszer napi vérkeringésébe való bekapcsolásának. De mindezekkel együtt hivatalosan megindult 2002. január 2-tól az igénylések benyújtását, feldolgozását, elbírálását, az okmányok legyártását és kiadását megvalósító rendszer. Románia január végi bekapcsolódásával gyakorlatilag teljes üzemben fogadták és továbbították a kérelmeket.
A határon túli oktatás támogatásában a legnagyobb áttörést a 2001-ben elfogadott kedvezménytörvény jelentette. Ennek keretében nyílt lehetőség arra, hogy megvalósuljanak az intézményesített kedvezmények és támogatások. Az alsó, a közép- és a szakoktatásban, valamint a felsőoktatásban három kritérium alapján lehet támogatáshoz jutni. Nemzetpolitikai szempontból felbecsülhetetlen szimbolikus és gyakorlati jelentősége van a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrehozásának és működtetésének. A költségvetésből erre elkülönített keretnek szintén a HTMH volt a felelőse.
Állandósult bizonytalanság
A szomszédos országokban a kilencvenes évek elején végbement változásokkal párhuzamosan az addig takaréklángon vagy egyáltalán nem működő közösségi kulturális, oktatási intézmények, szervezetek robbanásszerű fejlődésének, újjáéledésének lehettünk tanúi. Ezen szervezetek fenntartásának támogatása a szomszédos országok elutasító hozzáállása miatt kezdettől fogva a magyar kormányra hárult. A kilencvenes évek első felében a kérdés közigazgatáson belüli megjelenítését szolgáló HTMH mellett létrejöttek a támogatáspolitika lebonyolításának legfontosabb intézményei is. Előbb az identitásmegőrzést szolgáló támogatásokat kezelő Illyés, majd a gazdasági jellegű támogatásokat kezelő Új Kézfogás Közalapítvány. Kiegészülve a szintén közalapítványi formában működő szak-, felsőoktatási és felnőttképzési programokat támogató Apáczaival, a kilencvenes évek végére kialakult a támogatáspolitikát közelmúltig meghatározó intézményrendszer. A három meghatározó, kormány által alapított intézmény mellett több más szervezet is részt vesz a támogatások kezelésében, olyanok, mint az egy-egy speciális területet kezelő Segítő Jobb, Mocsáry vagy Arany János Alapítvány. Az alapítványok mellett kormányzati hivatalok és minisztériumok is részesei voltak a támogatáspolitikának, úgy, mint a HTMH vagy – amíg létezett – az Oktatási Minisztérium, valamint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, de rajtuk kívül számos más szervezet, intézmény is folytatott határon túlra irányuló támogatási tevékenységet.
Az eddigi támogatáspolitikai gyakorlatban a HTMH-ra egyrészt konkrét végrehajtó szerep, másrészt a többszereplős rendszer koordinációjának feladata hárult. Kezelte a rendkívüli, előre nem látható helyzetek megoldására szolgáló úgynevezett koordinációs keretet, a különböző célzott rendeltetésű pénzügyi alapokat (délvidéki, kárpátaljai, Sapientia) és a nevelési-oktatási támogatást. A koordinációs feladatot a szervezetek döntéshozó testületeinek munkájában részt vevő képviselőin keresztül látta el – a különböző időszakokban változó sikerrel. A koordináció eredményessége azon múlt, hogy az adott időszakban milyen volt a HTMH közigazgatáson belüli befolyása, tekintélye, illetve azon, hogy volt-e meghatározott cél, stratégia, aminek érvényt lehetett szerezni. Az elmúlt időszakra az volt jellemző, hogy a HTMH körüli állandó bizonytalanság, a stratégiai célok hiánya, valamint a sodródó szakmai vezetés következtében a hivatal presztízse mélypontra süllyedt, aminek következtében nem tudta ellátni koordinációs funkcióját.
Az igények minimalizálása
Történetének több mint másfél évtizede során a Határon Túli Magyarok Hivatala – minden gáncsoskodás ellenére is – határozott és biztos folyamatot jelentett a magyar politikai életben. Már puszta létezésében is benne rejlett egy Kárpát-medencei érvényű nemzetpolitikai elképzelés érvényesítésének a lehetősége – s ez mára a mérvadó politikai körökben elfogadhatatlannak bizonyult. A hivatal egyik korábbi vezetője így fogalmazott: „A Gyurcsány-kormány határon túli magyarokkal kapcsolatos politikájának lényege a magyar kisebbségi igények minimalizálása a többségi nemzetek kormányai, Magyarország és a nemzetközi közvélemény felé. Ha nincsenek ilyen igények, azaz nem követelik az autonómiát, magyar nyelvű felsőoktatást, magyar nyelvhasználatot stb., akkor konfliktusokat sem kell vállalnia a magyar kormánynak. Következésképp a határon túli magyarság néhány évtizeden belül megszűnik, ami a probléma végérvényes felszámolását is jelenti. Ezen perspektíva érdekében még arra is hajlandók, hogy a számukra elfogadható határon túli politikai eliteket pénzügyileg támogatva megvásárolják hallgatólagos egyetértésüket. Ezt a célt szolgálja a Szülőföld Alap.”
A szerző a HTMH volt munkatársa
origo.hu
Alkesz, piás, rokinyugis – saját támogatóikat alázták porig Magyar Péterék
