Egyes területeken kedvezményes áfakulcs bevezetését teszi lehetővé a tagországok számára az unió. A közösségi áfadirektíva megengedi, hogy a magánházak takarítása, a fodrászat, a kisebb javítási munkák, az öt évnél régebbi magánlakások felújítása, valamint a házi betegápolás esetében az adóteher alacsonyabb legyen az amúgy kötelező minimum 15 százaléknál. Az öt terület közül Magyarország háromban kérte az ötszázalékos áfakulcs bevezetését, s a tavaly májusi brüsszeli jóváhagyás óta a házi betegápolás, a lakásfelújítás és a kisebb javítási szolgáltatások immár öt százalékkal adózhatnának. A feltételes mód annak tulajdonítható, hogy a megszorítási rohamban közel egy éve nem került sor az áfaszabályozás módosítására, tehát a kedvezményeket azóta sem lehet érvényesíteni. Az ügy további szépséghibája, hogy a házi betegápolás jelenleg adómentes, tehát a kormány a nullát kívánta öt százalékra „csökkenteni”.
Hazánk csatlakozása óta lehetőség volna a szociális célú lakásépítések, -felújítások vagy -átalakítások kedvező adózására is, ám egyelőre az sem történt meg, hogy a kormány a magyar jogba emelje a szociális lakás fogalmát. A Fidesz még tavaly tavasszal benyújtott egy olyan javaslatot, amely a lakásfelújítás és a szociálislakás-építés áfájának öt százalékra csökkentését irányozta elő, ennek megtárgyalása azonban a választások közeledtével már nem valósult meg. A javaslat ugyanakkor része volt a párt választási célkitűzéseinek is. Fájó pont az is, hogy a távhőszolgáltatás sem került a kedvezményesen adózó tevékenységek körébe, annak ellenére, hogy erre az uniós szabályozás immár lehetőséget ad.
Az áfakulcsok csökkenése ezeken a területeken igen kedvező hatással lehetne az egyre rosszabb helyzetbe sodródó kisvállalkozásokra, hiszen ellensúlyozná a kereslet csökkenését, és előnyt jelentene a legálisan működő vállalkozások számára – közölte lapunk kérdésére az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke, Szűcs György. A pénzügyi tárcánál azonban csak annyit közöltek, hogy a lehetőség valóban adott, s ha a kérdés aktuális lesz, élnek is vele. Ami azért érdekes, mert az ötszázalékos adókulcsot az unió 2010-ig történő bevezetéssel fogadta el.

Megszűnt a vízhiány, megjavították a csőtörést a Balatonnál