Vendéglista

k ö n y v e s h á z

Az adósságtörlesztés szó pozitív hatást sugall. Arra utal, hogy valami bekövetkezett, bekövetkezik, s nem feltétlenül a pénzt adták, adják vissza, amelyet kölcsönkértek valamikor. Adósságtörlesztés lehet megjelentetett könyv is, amely történetesen most kerül a boltok idegen nyelvű kiadványai közé, merthogy angol és német nyelven látott napvilágot. (Hasonló nem jelent meg hatvan év óta.) A magyar termál- és gyógyfürdőket kedvelő, külországokból hozzánk zarándokolt irigykedhet azért, mert Budapest az egyetlen olyan nagyváros, főváros a világon, ahol több mint száz termálforrás és -kút működik, és ennek köszönhetően csaknem ötven fürdő található. És az is egyedülálló, hogy alig van az országnak olyan jelentősebb települése, ahol ne volna termálfürdő.
Nagy adottsága ez az egyben és másban szegényes hazának. S ha nagy adottság, akkor üdvözölni kell a művet, amely a magyar fürdőkultúrát körüljárva ezúttal az idegeneknek kedvez: magas színvonalon.
Magától értetődő, hogy az a vendég, aki elsősorban gyógyvizeink miatt utazik ide, szívesen olvas arról a helyről, ahol kedves órákat tölthet. Nosza, most már olvashatja is például, hogy a hazai gyógyvízvizsgálatok elterjedése Mária Terézia magyar királynőnek köszönhető. Kezdeményezését fia, II. József folytatta. Az ő uralkodása alatt váltak a fürdők, a gyógyforrások és az ásványvíz-kereskedelem állami üggyé. Vagy régebbi időkre visszautalva megtudhatja az érdeklődő, hogy az egykori Pannónia területén tizenöt fürdő romjait találták meg, és az Árpádok korában a fürdők egyértelműen a gyógyításhoz kapcsolódtak, s nem a társas élet színterei voltak.
Az országos fürdőhelyek kiépülése 1780 és 1848 közé tehető. Egy 1840-es, nyomtatott fürdővendéglista „a t. cz. Balatonfüredi fürdő urak” névsorát tartalmazza. Ebből kiböngészhető, hogy az 1561 vendég között ott volt Zichy Ödön, akit nyolc évvel később Görgey Artúr fölakasztatott, vagy Landerer Lajos „könyvnyomtató”, akinek a sajtója alatt nyolc év múlva a Nemzeti dalt nyomtatták ki. Vagy Podmaniczky Frigyes, akit Krúdy nyomán az utókor csak „Budapest vőlegényeként” ismer. A könyv aranykorként tárgyalja az 1850–1918 közötti éveket, amikor színházi, zenei és irodalmi élet is zajlott a Monarchia fürdőtelepein.
Az utazó nem csalódik a könyvben, mert a történeti részek mellett az ívókultúráról is hasznos tanácsokat kap, azontúl részletes tájékoztatást Magyarország összes fürdőhelyéről, gyógy- és termálfürdőjéről, illetve strandjáról. Az album képanyaga pedig – a művelődéstörténet részeként – további élményt és betekintést nyújt a magyar fürdőkultúra múltjába.
(Magyar fürdőalmanach. Magyar Fürdőszövetség – Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 2006. Ármegjelölés nélkül)