Tavaly ősszel Kubis körlevélben szólította fel Szlovákia nagyköveteit, mindenki mondjon le, aki „politikai nevezés alapján lett nagykövet”. A tárcavezető azt állítja, négyen is jelezték, hogy készek ilyen okból megválni posztjuktól, neveket azonban nem közölt. A visszahívott nagykövetek között van Bauer Győző akadémikus is, aki Törökországban teljesített szolgálatot, valamint Mészáros Alajos, aki Szlovákia svédországi nagyköveti posztját töltötte be. Utóbbi visszahívása kapcsán csak annyit mondott, amennyiben nem változik Szlovákia külpolitikája, érthetetlen, miért nem maradhatnak posztjukon azok, akiket a korábbi kormány nevezett ki. Mellesleg: mind a kilenc nagykövetet „beazonosította” a jelenlegi kormány, s kiderült. hogy a visszahívottakat a Magyar Koalíció Pártja (MKP), a Kereszténydemokrata Mozgalom és a Demokratikus Baloldal Pártja „képviselőinek” minősítették.
Személycserékre készül a szlovák kormány a szlovák–magyar vegyes bizottságokban is, amelyek a két ország között megkötött alapszerződés teljesítését segítik. Lecserélik az összes szlovák társelnököt, de valószínűleg kikerülnek a szlovák küldöttségekből az MKP szakemberei is. Berényi József volt külügyi államtitkár szerint „normális folyamatról van szó, hiszen a vegyes bizottságokba eddig is a kormány delegálta a tagokat, kérdés azonban az, hogy az új társelnököknek mennyire lesz szándéka teljesíteni a bizottságok küldetését, nevezetesen a problémamegelőző, illetve -kezelő céljait”. Berényi emlékeztetett arra, hogy például a kulturális vegyes bizottság szlovák társelnöke a tárca államtitkára lesz, akit a Szlovák Nemzeti Párt delegált a posztra.

Újabb fordulat jön az időjárásban a hét elején