Bekapcsolódott a szingapúri légierő is a Celebesz térségében hétfőn eltűnt Boeing 737-es repülő felkutatásába, miután Indonézia külföldi segítséget kért – adta hírül a Reuters. A makassari légibázis parancsnoka elmondta: a gép az úti céljától, Manadótól délre járt, amikor nyoma veszett. A keresésben részt vevő katonai és polgári repülők azonban hiába vizsgálták át a hegyvidéket, semmit nem találtak, s egyelőre a Borneo és Celebesz közötti térséget átfésülő hajók sem bukkantak a légi jármű nyomára. A heves esőzés és a vad szelek is hátráltatják a mentőcsapatokat.
Miként megírtuk: a gép 102 emberrel a fedélzetén hirtelen eltűnt a radar képernyőjéről, és az utánuk kutatókat kezdetben tévútra vitték a közzétett, ellenőrizetlen értesülések. Az indonéz kormány már bocsánatot kért, amiért kezdetben azt állították: az Adam Air légitársaság repülőgépének roncsait megtalálták egy erdős hegyoldalon, sőt tizenkét túlélőről is tudni véltek.
A szingapúri Fokkerek és kutatóhajók mellett az Egyesült Államok – amelynek három polgára a Boeing fedélzetén volt – szintén felajánlotta segítségét. A közlekedési minisztérium munkatársa a Reutersnek tegnap azt mondta: a világ negyedik legnépesebb országának nincs pénze arra, hogy a repülők vészjelzéseit továbbító, helyzetjelző műholdat bocsásson fel.
Susilo Bambang Yudhoyono indonéz elnök vizsgálatot rendelt el annak megállapítására, az utasszállító magán-légitársaságok megteremtették-e a biztonságos utazás feltételeit. Az államfő a legrészletesebb jelentést az Adam Airről várja.

„Telefonozott az úszómester” – megszólalt a Palatinus tragédia szemtanúja