Jóformán éjjel-nappali váltásban dolgoznak Románia chisi-naui nagykövetsége konzuli osztályának munkatársai, mégsem győzik a vízumkérő moldovai állampolgárok rohamát. Románia január elsejei uniós csatlakozásával egy időben vezetett be a vízumkényszert a 4,5 millió lélekszámú Pruton túli ország állampolgáraival szemben.
A bukaresti külügyminisztérium már korábban azzal nyugtatgatta a Moldovai Köztársaságban élőket, hogy az okmány ingyenes lesz, megszerzésére pedig mindössze néhány napot kell várni. Az új év beköszöntével azonban moldovaiak százai özönlik el naponta a chisinaui román nagykövetség épületét, amelynek személyzete képtelen rövid idő alatt kielégíteni valamennyi ügyfél igényét.
Florin Lencu médiakapcsolatokért felelős chisinaui konzul közölte: munkatársai reggeltől késő estig fogadják az ügyfeleket, ám a kiszolgáláshoz meg kellene kettőzni a személyzet létszámát.
Románia különben korábban már felajánlotta a Moldovai Köztársaságnak, hogy az operatív ügyintézés végett két vidéki városban konzulátust nyitna, a chisi-naui kormány azonban még nem válaszolt.

Aranyosi megint cigányozott, a humorista nem tudja, hol a határ – videó