Zajcsökkentési tervek Ferihegyen

Putsay Gábor
2007. 01. 16. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Együttműködési megállapodást kötött a légiforgalmi irányítást ellátó HungaroControl (HC) Zrt. a Ferihegyi repülőtér körzetében levő települések és kerületek polgármestereivel a repülőgépek okozta zajhatások csökkentésére irányuló tevékenységek közös ellátásáról. Kiss László, a HC Zrt. elnök-vezérigazgatója a tegnapi egyeztetést követően közölte, hogy a megállapodás az eddigiektől eltérően egy keretet ad az együttműködésnek. Ezt megelőzően a repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt. egy 21 pontos javaslatot terjesztett elő a zajhatások csökkentése miatt. Ebben többek között az szerepel, hogy módosítanák a légi járművek fel- és leszállási útvonalait, a repülési eljárások rendszerét, új szabályokat léptetnének hatályba az éjszakai repülés területén, és a repülőtéri zaj csökkentése érdekében beruházásokat indítanának.
Értesüléseink szerint a Polgári Légiközlekedési Hatóság (PLH) januárban már kivetett zajvédelmi bírságot az egyik olyan légitársaságra, amely megsértette a rendelkezéseket. A légi közlekedési törvény módosításával változik a zajvédelmi vagy környezetvédelmi díj felhasználásának rendje. A légitársaságok két éve fizetnek díjat ilyen címen a BA-nak egy elkülönített számlára, amit mindeddig a társaság költhetett el. Mostantól a gazdasági és közlekedési miniszternek az érintett önkormányzatokkal kell egyeztetnie az összeg felhasználásáról. A BA-hoz évente ilyen címen 300 millió forint folyt be, a társaság tájékoztatása szerint ebből épült a gyorsleguruló út, a 2006-os forrásokat még nem használták fel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.