Elvennék az ünnepet

Ünneplés nélküli ünnepre készülne a hatalom. Korán letudnák a zászlófelvonást a vasfüggönnyel lezárt Kossuth téren, utána – ajánlja az Őszödi Böszme – legyen politikamentes március 15-e. Gyurcsány nem akar szólni, jobban is teszi, hiszen még Batthyány, Kossuth, Petőfi, a márciusi ifjak és az aradi vértanúk letegezése következne Nagy Imre után, ha elkapná a szónoki hév.
Különben is, kellenek rendőrök, mesterlövészek máshová, nem csak a Nemzeti Múzeumhoz, ahol tavaly a kormányfő beszélt, és nem csaptak le terroristák – hál’ istennek azóta máshol sem –, hiába riogat ezzel Gyurcsány Ferenc és Szilvásy György a piros betűs napok közeledtével. Március idusa küszöbén nem csak Szilvásy szirénhangja erősödik, a lakájsajtó is bekapcsolódik. Egyik bulvárlapunk teljes oldalt szentel annak, hogy bemutassa a Bene–Szabadfi–Gergényi belső hármas dirigálta verőlegények készülődését az ünnepre – oszlatósorral és -ékkel, vízágyúkkal, hanggránátokkal trenírozott lovakkal.
Őszödi Böszme még a múlt héten előénekelte: elképzelhetőnek tartja, hogy kormánya visszafogottan ünnepeljen. Most dúdolják tovább a gyurcsányi dallamot. Kóka János rögtön dúrban zendített rá, amikor a Magyar Rádióban azt vizionálta, hogy „Orbán Viktor polgárháborút szeretne csinálni március 15-én”. Az alákérdezős interjúban a riporternő nem firtatta (hogyne, még bekerülne a miniszter rágalomszámlálójába), mire alapozza a békák és tudósok ádáz ellenfele súlyos vádját. Helyette a baljós mondatok után „bátran” Kókának szegezte: „Számtalan rágalom éri önt…” A Fidesz elnöke perel, amire az SZDSZ-elnökaspiráns úgy visszakozott, a polgárháborút csak szimbolikus értelemben használta.
A magyarázkodásra kényszerülő Kóka János után mások folytatják. Tegnap Lendvai Ildikó is elfuvolázta az ismerős dallamot kedvenc Nap-keltéjében, hogy „a radikalizálódás politikáját” folytatja Orbán Viktor, ha beszédet mond március 15-én. Ugyanitt és ugyanígy szóla a magyar politika immár teljesen szellemtelen Miskakancsója, Kuncze Gábor is.
Értem én, hogy az SZDSZ ma már nemigen szeretne tömegekkel ünnepelni március 15-én. Úgy vélik, azok az idők elmúltak. A több mint másfél évtizede főpolgármester Demszkynek nem kell már munkát keresni a Gyorskocsi utcában, Haraszti jól fizetett EBESZ-apparatcsikként küzd a sajtóért – hogy melyikért, ne firtassuk –, Kőszeg pedig nyilván idejétmúltnak tartja már kiállni az emberi jogokért, ezért ment nyugdíjba a Magyar Helsinki Bizottságtól. Az utódpárt MSZP-nek pedig csak fel kell frissíteni a Kádár-kori technikákat. A „gyilkológép” Che Guevarát minap ünnepelték fiataljaik Gyurcsánnyal, egynémelyikükben pedig bizonyára bizsergető gondolat lenne visszatérni a forradalmi ifjúsági napokhoz, rehabilitálva Kun Bélát, Szamuelyéket, a Kovács Bélát elhurcoló szovjeteket. Akár visszatérhetne a múlt: mint a 70-es, 80-as években dívott, az ünnepen a fiatalok menjenek iskolába, csoportos mozivetítésre – a film kiválasztásában az agitprop egykori üdvöskéje, Lendvai Ildikó segíthetne. Történelmi emlékhelyeken ne kószáljanak. (A budapesti Kossuth-szobor környéke úgyis műveleti terület.) S hogy valami új is legyen, a gyurcsányi reformok jegyében a városok, falvak utcáin ne kettesével járjanak a rendőrök, hanem oszlopban és ékben, ha már készülnek. Bár lehet, kár a pénzért, hiszen az EU igazságügyi biztosa tegnap az októberi rendőri túlkapások március 15-i megismétlésétől óvott.
Hála az Őszödi Böszmének, most már minden történelmi évforduló, nagyobb tömegrendezvény kapcsán riadalom támad a hatalom berkeiben. November 4-e méltóságteljes százezres felvonulása sem homályosítja október 23-a rendőri rémtetteit. Március 15-én Orbán ne mondjon beszédet, javasolják; mindenki maradjon otthon, sugallják. Legyen ünneplés nélküli az ünnep? Nekik.