Fotexes meglepetés

2007. 02. 15. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kitartó emelkedéssel tegnap 24 ezer pont fölé tornázta árfolyamát a BUX, a magyar tőkepiaci indikátor még frissiben, nyitás után 100 pontos növekedést produkált, és ezt a trendet követte a kereskedés többi részében is.
Igen változatosan alakult az index mozgása, több alkalommal megpróbált az emelkedésből kitörni, de végül a nemzetközi parketteken uralkodó hossz meggyőzte a befektetőket vásárlásaik helyes mivoltáról. A BUX
24 155,76 ponton zárt, ami 254,20 pontos növekedésnek felelt meg.
Szakértők jelezték, hogy az európai piacokon is látványos árfolyamdrágulások zajlottak le. Az FTSE és a DAX napközben kivárásra rendezkedett be, de a New York-i indexek ismeretében látványos emelkedést produkáltak. A Nasdaq a BÉT zárását követve másfél százalék feletti pluszban járt, a felívelést Ben Bernanke, a Federal Reserve (Fed) elnökének szenátusi meghallgatása okozta. A Fed első embere Washingtonban az amerikai monetáris politika jelentését mutatta be a képviselőknek.
A jegybank szerepét betöltő intézmény elnöke beszédében arra utalt, hogy az Egyesült Államok gazdasága a korábbiaknál mérsékeltebb, ám stabil növekedést mutathat, a Fed számításai szerint az infláció középtávon enyhülni fog, és újra a tolerálható tartományba kerül.
Ben Bernanke szavai a pesti piacra is jótékonyan hatottak, a BUX látványos megugrásában közrejátszott, hogy a magyar parketten kereskedő befektetők a következő napokra emelkedő irányt vártak. A Deák Ferenc utcában nagyobb meglepetést csupán a Fotex tudott okozni, a kereskedelmi cégből ingatlanhasznosítóvá avanzsált társaság részvényei 14,9 százalékkal növekedtek. A Fotex növekedését az okozta, hogy eredményeinek publikálásakor közzétette ingatlanportfólióját és annak értékbecslését. A befektetőknek nagyon tetszett a megismert adatsor, és „szétszaggatták” a Fotexet. A vezető részvények sorából az OTP árfolyama javult a legjobban, a pénzintézet 2,1 százalékos növekedést produkált.
Az OTP gyorsjelentése kapcsán az elemzők azt nyilatkozták, hogy összességében az eredmények megfeleltek a várakozásoknak, az éves menedzsmentterv is teljesült, így nagy meglepetést nem okozott a jelentés.

Mérsékelt erősödés. A bankközi devizapiacon a forint mérsékelt erősödést mutatott az euróval szemben, a magyar deviza 253,20-as határvonalig javult, szemben a keddi 253,80-as szinttel.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.