Mindent kiszivárogtatok (XII.)

RENDŐRSÉGI KÖRÖZÉS
Brauttmann B. Mihály homoszexuális gázöngyújtogató után nyomoz a rendőrség. A bádogautomatából lett villamoskalauz kedvenc tartózkodási helye a pasaréti úti szociális otthon női napozója. Feltűnő ismertetőjele: billiárdgolyó-fényes kopasz fej, rajta valódi, sűrű, gesztenyebarna haj.
Furcsán piperkőc, enyhén lószerszámszagú behemót kéjsóvár.
Saját húsát megeszi, csontjait kiköpdösi. Kitűnő megfigyelő, de áldozatait nem találja. (Az ő keresetükből él.)

LEGUTOLJÁRA NEM LÁTTÁK SEHOL
Ekkor egy szemölcs nagyságú 80 literes bödönnel jelentkezett, bal lába ujján az olimpiai fáklyával, az Elmegyógyintézet hangosbemondóján. Jobb karja tetoválva van, a bal karjával.

NAGY TUDÁSÚ, GYENGE MEMÓRIÁJÚ EMBER
– Aki eddig mindig elfelejtette, hogy bűnöző, és ezért soha semmilyen bűncselekményt nem követett el.

1873-BAN NEMI ERŐSZAKOT KÖVETETT EL
Cser Mariskán. Majd amivel elkövette, a mai napig Cser-ben hagyta.

CSER MARISKA
– Mint a Női Szeszély Darázsegyüttes tagja, évekig sóhaj volt Alaszkában. Nem volt mindig fess nő, de fes(s) lett. Áldozatait magára vonja. Kedvenc olvasmánya a „Réteges öltözködések a cári Oroszországban.” Kedvenc kiszólása: „Jöhet a következő!” Pókként feszíti ki hálóját egy-egy meggondolatlan lépés közé.

LEGUTOLJÁRA A NAGYKÖRÚT ÉS BUDAFOKI ELÁGAZÁS SARKÁN LÁTTÁK
Egyszerre. Ekkor világoskék cipőtalpát válltömésként viselte. De gyakran fordul meg… ilyenkor elszédül. Áldozatait kiszemeli. (Nehogy ráismerjenek.)

SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK UTÁN A RUHATÁRBA
MENEKÜL
– És mint ruhatáros, kabátnak adja ki magát.
Bazsarozsdafoltos arca, enyhe epilepsziája és grüberlije ellenére tizenötszörös amatőr futóbajnok.

A RENDŐRSÉG EZÉRT A LAKOSSÁG
SEGÍTSÉGÉT KÉRI:
Hogyha látják valahol:
hagyják futni!

SZOMBATON 2 ÓRA UTÁN MÁR
A BÖRTÖNÖK IS ZÁRVA VANNAK
A háziasszonyok mindenfelé sütnek-főznek, készül a jó töltött káposzta, börtöntöltelékkel.
Sikkasztásaink és rablógyilkosságaink után felkerestük a szegedi Csillagbörtönt, ahol ezévi rendes szabadságvesztésünket töltjük. A baj tetszik tudni, az – szólít meg az Ödipuszról magyarosított, többszörös apagyilkos, Pusztai Ödön –, hogy nyáron csak a rácsokon jön be a napsugár, és így nem tudunk egyenletesen lesülni… – És már mutatja is szvetterét, amin: csakugyan. A sötétebb csíkokat világosabbak váltják fel. Pedig higyjék el, hogy nekünk is van bőr a képünkön.

ÉS HIÁBA JÁR MINDEN CELLÁHOZ KVARCGÉP
– Veszi át a szót volt édesapja, az áldozat –, a kvarcgép nem pótolja a szabad levegőt, a fény meg nagyon messziről jön hozzánk, ibolyán túlról, az ibolyát meg ráérünk majd alulról is szagolni.

MEG HÁT, MI RABOK
Sajnos nem nézhetünk bele a kék fénybe… csak a felvételeken veszünk részt, és mire kiszabadulunk, a rólunk szóló rész már lemegy. Jó lenne, ha a TV megismételné a Kék fényt, 10–15 év múlva… Hogy ebben a méltán népszerű műsorban legalább utólag láthassuk magunkat, mi, bűnözők, akik a műsor népszerűségéért a legtöbbet tettük. Feláldozva szabadidőnk jelentős részét… Míg mások színházba mentek, ilyen furcsa, rendhagyó szatirikus estre, nekünk ezalatt kellett kirabolni őket… Így óhatatlanul elzártuk magunkat a kulturális felemelkedéstől.

JÓ LENNE NEKÜNK EZ A TV-NÉZÉS
Utólag. Elrettentő például. – Hogy mi az, amit nem kellett volna elkövetnünk. De ha már elkövettük, hadd lássák az unokáink is! Akik különben azt hinnék, hogy a nagypapa hazudik csak nekik.

ÉS NEKÜNK NEM MINDEGY, KÉREM
– Hogy az utánunk jövő generációk milyen véleményt alkotnak majd rólunk!