Mindent kiszivárogtatok (XIII.)

(1967–69)
KEDVES TÉVÉNÉZŐINK!
Mai kerekasztal-konferenciánkra olyan személyiségeket hívtunk meg ide, a börtönbe, akik talán a legilletékesebbek erre: a rabokat.
Arról szeretnénk itt, most, velük elbeszélgetni, hogy hogyan is lehetne innen minél hamarabb kiszabadulni?
– Nem lehet kiszabadulni, mert itt vannak előttünk ezek a rácsok.
– Ha jól értettem, önt ezek a rácsok, a szabadulásában, bizonyos fokig: akadályozzák?
– Már nem akadályoz bennünket a rács a n n y i -r a… de még mindig nagy gondot jelent nekünk az előbbre jutásban. Pedig tessék elhinni, ha csak egy fél méterrel előbbre volnék: a rács már mögöttem lenne!

– NEM TUDOM, KEDVES NÉZŐINK…
Hogy a rácsokat a képernyőjükön látni-e? Tudniillik lehet, hogy helyszűke miatt a képbe csak a két rács közötti rész fért be. Én mégis azt javaslom, hogy beszéljünk őszintén a rácsokról is, a rácsközök mellett.

– ÖNÖK SZERINT PÉLDÁUL MELYIK VOLT ELŐBB?
– Szerintünk a rácsközök voltak előbb, s csak utána jöttek közéjük a rácsok.
– Ha már így alakult, mi a fontosabb jelenleg önökre nézve?
– Ránk nézve most már a rácsok a fontosabbak… Mert ha nem lennének rácsok, nem kellenének közéjük közök sem.
– Semmi közöm a rácshoz.
– Vagy csupa rács, vagy csupa köz.
– Egyik a másik nélkül nem tudna meglenni.
– Én mind a kettő nélkül meg tudnék lenni.

– IGEN, IGEN…
Amint látják, kedves tévénézőink, a rabok sem maradnak közömbösek az őket körülvevő világ iránt. És amennyire a helyzetük megengedi, igyekeznek is lépést tartani. A börtönudvaron.

NAGYON SOK RABBAL VAN MÓDOM, ITT,
ELBESZÉLGETNI
S bármennyire furcsán is hangzik, a legtöbben a szabadulásukra gondolnak.
Én mégsem erről faggatnám most őket… Hanem arról, hogy egyáltalán, ön például, hogyan is került ide?
– Én kérem szépen, festő vagyok. Befestettem a rácsokat szabadlevegő-színűre, a rácsközöket pedig rácsszínűre.
Ugyanoda jutottam.

MILYEN EGY ÁLLAMELNÖK?
– Ahogy a kisember elképzeli
(1968–69)
(Törölközővel a nyakban, fehér zománclavórban a lábáztatást imitálva)
Egy államelnöknek uránérces hangja van, békegalambszínű öltönye és ragyogó vasúti összeköttetései.
Egy államelnöknek olyan hosszú a keze, hogy mindenhova elér, és ezért hiszik azt, hogy minden intézkedésben az államelnöknek a keze van. Pedig ő is csak később tudja meg, az újságokból, hogy mit is intézkedett!
Egy államelnök éppen ezért, mint egy egyszerű ember, egy banánon könnyen megcsúszhat… de akkor legtöbbször a banánt vonják felelősségre… (a köztársaságban).
Az államelnök időnként elvegyül a nép között, de előtte a népet vegytelenítik.
Egy államelnöknek még az ételét is átfésülik, hogy van-e benne hajszál? Nehogy egy hajszála is meggörbüljön. És ha a nokkedliben kézigránátot találnak, akkor már azt is megnézik, hogy a szósz mögött: hány ember rejtőzik. És hogy a fejek: gombafejek-e? Különben kirántják őket.

EGY ÁLLAMELNÖKNEK IS VAN ROKONSÁGA
– Akiket nem ő választ meg. És neki is vannak választói, akiket ő választ meg.
Egy államelnöknek a feje már elevenen bőrkötésben van, és sokszorosítható, hogy kiadhassák összesben az őszes államelnök fejét.
Egy államelnök este utolsónak fekszik le, amikor már az egész nép alszik, és az egész országban megigazítja a pokrocókat…
És az államelnök reggel elsőnek kel fel, még a nép felkelése előtt.
Egy államelnök dönt, megfontol és latolgat, kiemel és megfoszt, és a végén, ha nem beteg, akkor az egészségi állapotára vannak tekintettel.
De akkor már nem államelnök.
Egy államelnök, amikor meghal, kekszet, szobrot és vasúti főműhelyt neveznek el róla. Valamint utcát is.
És akkor az emberek már nyíltan taposhatnak rajta.