Nem, nem, nem – vagy mégis?

Klasszikusokat csak pontosan és szépen… Gyurcsány Ferenc kormányfő (akkor még csak az volt) tavaly április 5-én, egy miniszterelnök-jelölti vitán: „Elnök úr, kérnék öntől valami szívességet (hatásszünet). Ezt a nagyon buta és igaztalan kampányt, hogy itt valaki gyógyszerfelírási díjat akar bevezetni, legyen olyan kedves, vonja vissza. Ön úriember. Ilyet senki nem mondott (…). Akkor én most mondom önnek, ez nem igaz.” Kökény Mihály ágyszámleépítő (Győrben, egy nappal később): „Az egészségügy nem lesz fizetős.” Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető, idült mosollyal az orcáján: „Nem tervezzük az egészségügyi, a normál egészségügyi szolgáltatások fizetővé tételét.” (Klubrádió, egy héttel később.)
Kicsit füllentősnek érzem a nyilatkozatokat így, szűk esztendővel az elhangzottak után. Eljut-e valamelyik nyilatkozó olyan magasságokig, hogy most sajtót keresve magának azt mondaná, hazudtam? Legalábbis tévedtem. (Addig ne vegyenek levegőt!) Az arcátlan hazudozás csimborasszója ez a három nyilatkozat. (Volt még több is.) Ígéretek, ígéretek…
Ígéretek most is vannak. Most megígérjük, holnap kicsit megmagyarázzuk, ha maradt még valami, privatizáljuk, a régi módszer szerint. Már Kun Béla is megmondta, Rákosi lemásolta, Kádár sokszorosította, Gyurcsány megvalósítja…
Ha lesz, aki beveszi. Félek, lesz. Vissza az elejéhez, ez olyan igaz, mint amit Gyurcsány mondott a bevezetőben, hogy nem lesz gyógyszerfelírási díj.