Plebejus beszéd

Szabadságpárti, patrióta, plebejus szónoklatot hallhatott tegnap a Millenáris közönsége a demokratikus ellenzék vezetőjétől, aki polgári politikusként tisztában van az ésszerű reformok szükségességével, és elkötelezett híve az erkölcsi megfontolásokat is szem előtt tartó piaci versenynek. Aki nem enged a ’89-ből, s egykori rendszerváltó szenvedélyével fordul szembe a hitelét vesztett, demokratikus jogainkat korlátozó hatalommal. A kormányt szellemesen és felszabadultan, de kíméletlenül támadó, az ellenfél pozícióját („a kapzsiság új arisztokráciája”) világosan kijelölő Orbán Viktor nem kevesebbre vállalkozott, mint az általános csalódottság, kiábrándultság közegében visszaadni az értelmes politikai cselekvésbe vetett hitet. A politikusi beszéd szándéka szerint tett, amivel a szónok hatalmi pozíciójától függetlenül befolyásolni igyekszik az eseményeket.
A Fidesz elnöke először 1999-ben elmondott országértékelésével nemcsak saját maga, illetve a polgári oldal számára teremtett hagyományt, hanem jó ideje az ellenoldal cselekvésére is hatást gyakorol. Így eshetett meg, hogy a hivatalban lévő miniszterelnök kizárólag gyűlölt riválisa órájához volt hajlandó igazítani a piaci szereplők által régóta sürgetett bejelentését arról, hogy kit javasol a Magyar Nemzeti Bank következő elnökének. Ügyes – csettintett nyilván sok, a politikát pusztán pillanatnyi érdekeket szolgáló kommunikációs trükkök sorozataként felfogó „szakember”. De ha belegondolunk, inkább a szánalmas és infantilis jelzőket kell aggatnunk az eljárásra, ami olyan stílustalanság, mint amikor a kormányfő büszkén saját magára voksol a parlamentben a róla döntő bizalmi szavazáson. Mindez azt is megmagyarázza, miért nem mérce Orbán Viktor számára Gyurcsány Ferenc. A baloldal vezérét nem azért támadja, hazugozza le, mert úgymond nem képes feldolgozni az áprilisi választási vereséget, hanem mert a hivatalban lévő miniszterelnök az autoritás, a tiszteletre méltóság nélküli hatalom szimbólumává lett, akinek ráadásul még használható cselekvési terve sincs a kormánya által okozott válság feloldására.
Az eddigi országértékelésekre kevéssé jellemzően az ellenzék vezetője szólt a Fideszről is, persze nem úgy, ahogy azt a véleménydeformáló médiaértelmiség elvárta volna. Szavaiból arra lehet következtetni, hogy az ellenzék kész megújulni, túllépni rossz beidegződésein (önbizalomhiány, vesztestudat). Egyébként komikus a jobboldal válságáról szóló elemzői véleményeket hallgatni akkor, amikor a baloldali identitást megroppantó kormánypolitika éppen mélypontra taszítja a szocialisták támogatottságát. Orbán Viktor a baloldali tábor identitásválságát igyekezett tovább mélyíteni, amikor példátlan módon közvetlenül az MSZP törzsszavazóihoz fordult. Tovább értelmezte az új többség fogalmát is, érzékeltetve, hogy a kormány hitelvesztése ellenére nem lesz könnyű feladat pártjának ezen új többség bizalmát tartósan elnyernie. Részletesen kimunkált, alternatív programmal most sem állt elő (miért is kellett volna?), amiért nyilván megkapja majd ellenfelei kritikáját, de a Fideszt hangsúlyozottan kormányképes erőként ábrázolta, amely rendelkezik az ahhoz szükséges tapasztalattal és politikusi gárdával, hogy bármikor rá lehessen bízni az ország sorsát.
Az ellenzék vezetője a kormányról szólva radikális retorikát használt („fizessenek a hazugok!”), miközben ügyelt arra, hogy egyetlen, a hatalom által egyébként naponta megalázott választói csoportot se riasszon el. A koalíció mélyrepülése történelmi esélyt kínál a Fidesz számára, ahhoz azonban, hogy ezzel élni tudjon, arra is szükség lesz, hogy a politikája elvi alapjait rögzítő, egyenesen fogalmazó országértékelő beszédet a tettek hitelesítsék.