Vasfüggöny

Magyarországon különös állapotok uralkodnak. Budapest közepén demonstrációjukat be nem jelentett tüntetők állnak szemben azonosító nélküli rendőrökkel. Ez a felállás úgy jöhetett létre, hogy a Fidesz országgyűlési képviselői, vállalva tettük következményeit, lebontották a Kossuth térre mindenféle jogalap nélkül kihelyezett rendőrségi kordont. A kordon nem tetszett ugyan senkinek, kivéve talán a gravitáció nagy tanárát, Gergényi Péter díszpolgárt, mégis, már századik napja éktelenkedett a magyar főváros szívében. A kordonról fontos közéleti szereplők egész sora állapította meg, hogy alkotmányosan aggályos, a rendőrség általa törvényellenesen korlátozza a szólás- és gyülekezési szabadságot, az indokként felhozott műveleti terület mint kifejezés pedig nem is létezik a magyar törvénytárban. Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin házelnök, tehát a három legfőbb magyar közjogi méltóság, ki hangsúlyosabban, ki finomabban, de egyaránt kifejezte nemtetszését. Gergényi Péter amatőr fizikus azonban nagyobb befolyással bír Magyarországon, mint az említett közjogi méltóságok, a kordon tehát vidáman rozsdásodott a téren. Aztán a Fidesz képviselői polgári engedetlenséget emlegetve lebontották. Miután szétszedték, a kordon csodálatos változáson ment keresztül. A demokrácia és a jogállam szimbóluma lett, amelyet a Fidesz politikusai galádul ledöntöttek. Kiderült, hogy a kordon védett minket az anarchia sötét erőitől. Megtudtuk, hogy a kordon a törvény és a rend jelképe volt, melyek nélküle semmivé lettek. Tudomásunkra hozták, hogy a kordon az Alkotmányt és a törvényességet óvta, s nélküle a szakadék szélén billegünk. Sejteni engedték, hogy míg a lakosság léhán él bele a világba, addig a kordon őrködik a vártán, Budapest népe álmán.
Készül az ismeretlen kordon szobra.
Persze, akik ezeket mondják, azok hazudnak. A kordon azért kedves nekik, mert őket és tetteiket védi és egyszersmind jelképezi. A törvénytelenségeket, a hazugságok sorát, a sutba vágott elveket, a kitalált KRESZ-táblákat, a szétvert és szétlőtt kormányellenes tüntetéseket, az ömlő könnyű, lovakkal legázolt tiltakozókat, a pénzügyi és politikai trükköket, az elkúrtuk mentalitást, a reformnak csúfolt szabad rablást. A kordon falaz ezeknek a miniszterelnöki mondatoknak is: „Elnök úr, kérnék Öntől valami szívességet most itt. Ezt a nagyon buta és igaztalan kampányt, hogy itt valaki gyógyszerfelírási díjat akar bevezetni, legyen olyan kedves, vonja vissza. Ilyet senki nem mondott. Akkor én most mondom Önnek: ez nem igaz.” És csak ilyen mondataik voltak és vannak. A kordon szimbolizálja beteges rettegésüket, amelynek oltárán habozás nélkül áldozzák fel nemcsak a saját – mert az kit érdekel? –, de közös elveinket is.
A taxisblokád valaha volt védelmezői, fogadott és fogadatlan prókátorai most szanaszét rángatják a polgári engedetlenség jogi tartalmának cafatjait. Hogy az nem így van, hanem úgy, meg talán amúgy. Pedig nem. Így van. Felnőtt emberek, lemondva mentelmi jogukról, állampolgárként vállalva tettük következményeit, lebontották azt a vasfüggönyt, amely törvényen túli eszközként védelmezte a koalíció politikusait. Pedig a koalíció tagjai is felnőtt emberek, az intézkedéseik által kiváltott reakcióktól ők sem bújhatnak el. Valószínűleg nem is árt nekik egy kis továbbképzés a demokráciából, különösen a magukat valami félreértés révén liberálisnak tartó Kuncze-gárdának. De kedve szerint okulhat és tanulhat belőle mindenki, akit foglalkoztatnak Magyarország közügyei. Főként azt, hogy nem kell félni. Nekünk, tőlük, semmiképpen.