Programot hirdetett tegnap Ségolene Royal, a francia Szocialista Párt (PS) elnökjelöltje, aki hívei és ellenfelei unszolása ellenére azért halogatta eddig e lépést, mert egyfajta nemzeti konzultáció során országos körutakon tájékozódott a szavazópolgárok véleményérről.
Programjából kiderül, hogy a baloldali jelölt a szociális kérdésekre összpontosít, így többek között minimálbér-emelést ígér: a jelenlegi havi 1254 euró helyett 1500 eurót írna elő. Kilátásba helyezte az öregségi nyugdíjak ötszázalékos emelését és azt, hogy a munkanélküliek az állásuk elveszítését követő egy évben korábbi fizetésük kilencven százalékát kapják segélyként.
A politikus asszony fő vetélytársa a konzervatív jelölt, Nicolas Sarkozy belügyminiszter.
Sarkozyról éppen a jövő héten megjelenő új interjúkötetben mond véleményt a jelenlegi elnök, Jacques Chirac. Az Élysée-palota ismeretlen embere című könyvben kifejti, hogy Sarkozyt „spontán módon liberálisabbnak” tartja önmagánál, olyan valakinek, aki másképp képzeli el Franciaországnak az Egyesült Államokkal való viszonyát. „Tény, hogy rosszul viselem az olyan cégek hegemóniáját, mint a Coca-Cola, és hogy állandóan problémám van az amerikaiakkal, akik mindenkire rá akarják erőszakolni az álláspontjukat” – véli Chirac, majd hozzáteszi: „Meg vagyok arról győződve arról, hogy a liberalizmus ugyanúgy kudarcra van ítélve, mint a kommunizmus, amely szintén túlzásokhoz fog vezetni. Mindkettő az emberi gondolkodás perverzitása.”
A kecskeméti vendéglátás ragyogó ékköve a Bazsalikomos kert














