Szándékosan szűkítette a megyei önkormányzatok anyagi lehetőségeit a kormány – ez derül ki abból a levélből, amelyet Lamperth Mónika önkormányzati miniszter írt válaszul a Csongrád Megyei közgyűlés elnökének. A tavaly decemberi felterjesztésre adott válaszlevél egy hónappal a törvényben foglalt határidő letelte után érkezett meg.
Mint arról lapunkban beszámoltunk, több mint egymilliárd forintnyi hiánnyal fogadta el az idei költségvetését a Csongrád megyei közgyűlés. A testület ezért még tavaly év végén felterjesztéssel fordult a kormányhoz, amelyben egy új kompenzációs rendszer kialakítását kérték. A helyhatóságok az önkormányzati törvény értelmében jogszabály-módosítási, vagy más ügyekben felterjesztéssel fordulhatnak a kormányhoz, amelynek egy hónapon belül válaszolnia kell.
Lamperth Mónika válaszlevelében közli: a kormány azért szűkítette a megyei önkormányzatok költségvetését, illetve ezen belül
a személyijövedelemadó-részesedést, hogy így vegye rá őket az önként vállalt feladatok elhagyására, illetve az igazgatási kiadások csökkentésére. A kabinet szerint ugyanis túl sok olyan feladatot látnak el a megyei önkormányzatok, amely nem kötelező számukra. Csongrád megye önként vállalt feladatai közé tartozik például, hogy a kistelepülések számára önerőt biztosítanak az uniós pályázatokhoz.
A miniszter levelében közli azt is: a kötelező feladatok ellátásában pedig azt várja a kormány, hogy „racionális szervezési megoldásokkal és intézményi infrastruktúra kialakításával” takarékoskodjanak. Lamperth Mónika szerint ehhez segítséget is nyújt a kormány, például a szeptembertől bevezetendő új közoktatás-finanszírozási módszerrel.
A miniszter ugyanakkor levele első részében azt írja: „az önkormányzatok támogatásai még így is növekednek az előző évekhez képest”. Felhívja emellett a figyelmet, hogy a helyhatóságoknak az idén már nem kell államháztartási tartalékot képezniük. Lamperth Mónika azzal zárja sorait: ha a megszorítások után is pénzügyi nehézségekkel küzd a megye, akkor a működésképtelen önkormányzatok számára fenntartott keretből kérhetnek segítséget.

Újabb fordulat jön az időjárásban a hét elején