Még mindig hajthatatlanok a pécsi zöld- és civil szervezetek a tervezett lokátorral kapcsolatban: miután a város a múlt héten nem rendelt el változtatási tilalmat a Tubesen, úgy döntötteket, hogy a legfőbb közjogi méltóságokat is nyílt levélben szólítják fel, akadályozzák meg az építkezést a város feletti csúcson. A civilek azt kérik Sólyom László köztársasági elnöktől, álljon a pécsiek mellé, szólítsa fel a kormányt, hogy az keressen más helyszínt a radarnak, hiszen a lokátor Tubesre telepítése nemcsak a pécsi építési szabályzatba ütközik, de magyar jogszabályokat és nemzetközi egyezményeket is sért. A miniszterelnökhöz, Gyurcsány Ferenchez írt levelükben a kormányhatározat módosítását szorgalmazva kiemelik, hogy a radart lakott területtől távol eső, alkalmasabb helyekre is telepíthetnék.
Érvelésük szerint a Láng-bizottság 2004-ben egyszer már alkalmatlannak találta a Pécs melletti csúcsot az objektum felépítésére. A bizottság akkor azt javasolta, vizsgálják meg a sík vidéki radarállomás telepítésének lehetőségét is. Utóbbival kapcsolatban az építést ellenzők felteszik a kérdést: miért nem készült el eddig az erről szóló hatástanulmány?
Vicze Csilla, a Civilek a Mecsekért Mozgalom képviselője megerősítette, a Honvédelmi Minisztérium által a pécsi radartelepítésről készített hatástanulmány tele van súlyos hibákkal. A civilek úgy tudják, emiatt a tárca új terveket is készített az építési engedély kiadásának érdekében, amelyet azonban meg kellett volna előznie egy, a lakossággal ismertetett, javított hatástanulmánynak. Mivel ez nem történt meg, az eljárás szerintük nem felelhet meg az épített környezetről szóló törvénynek és más nemzetközi egyezményeknek.
Erre a hétre a civilek tiltakozó akciót is szerveznek: csütörtök este fél nyolctól Pécs belvárosában, a Széchenyi, a Jókai és a Színház téren a lokátor tervezett helyszínétől néhány száz méterre élő, istenkúti családanyák demonstrálnak.
Családanyák tüntetnek a tubesi radar ellen
Az államfőhöz és a kormányfőhöz is nyílt levelet intézett a NATO-lokátor megépítését ellenző pécsi Civilek a Mecsekért Mozgalom. Azt kérik, a Tubes helyett más helyszínt keressenek a lokátornak. Csütörtökön családanyák vonulnak az utcára.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!