Még a héten beadja fellebbezését a hódmezővásárhelyi önkormányzat az ellen a közigazgatási határozat ellen, amelyben az egészségügyi miniszter a kórházi ágyszámokról döntött. Lázár János, a Csongrád megyei város polgármestere kérdésünkre elmondta: a megmaradt aktív ágyakkal nem tudják biztonsággal ellátni Hódmezővásárhely és térsége lakóit, ezért fordulnak a bírósághoz. A keresetlevélben kérik majd, hogy a bíróság függessze fel a közigazgatási határozat végrehajtását az ítélet megszületéséig. Lázár János közölte azt is: a kórház igazgatója a folyamatban lévő bírósági ügyre hivatkozva várhatóan nem írja majd alá az OEP-vel az új finanszírozási szerződést sem. A polgármester szerint egyébként minden kórházfenntartó önkormányzatnak ezt kellene tennie. Úgy fogalmazott: „Ha lenne vér az önkormányzatok pucájában, ha elég lelkiismeretesek lennének a helyi vezetők, megbuktathatnánk az egészségügyi reformot.” A vásárhelyi önkormányzat egyébként az Alkotmánybíróságon is megtámadja az ágyszámlistát.
Mint arról lapunkban már beszámoltunk, a jelenlegi 315 aktív ágy helyett csupán 161-gyel működhetne április elsejétől a hódmezővásárhelyi Erzsébet-kórház. Az intézményben megszűnik a bőrgyógyászat, a szemészet és a fül-orr-gégészet is.
A fővárosban is jogászok vizsgálják, hogy milyen jogi lépéseket tehet az ellenzék a kórházbezárások, a szakmailag megalapozatlan átszervezések ellen. Ezt Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője közölte, hozzátéve: Bús Balázzsal, Óbuda-Békásmegyer polgármesterével minden lehetséges eszközzel tiltakoznak a budai agglomerációban élőkkel együtt jelenleg csaknem 400 ezer embert ellátó Szent Margit Kórház elsorvasztása ellen. – A III. kerületben több mint száz éve működő intézményben április elsejétől megszűnik a szülészet-nőgyógyászat és a sebészet. Utóbbi nélkül a hatályos törvények szerint sincs kórház. Amit az egészségügyi kormányzat tesz, erkölcsi értelemben bűncselekmény, és megalapozott a jogszabálysértés gyanúja – szögezte le a frakcióvezető. Bús Balázs emlékeztetett, a képviselő-testület kétszer is egyhangú döntést hozott a kórház megmentéséről.
Láng Zsolt, a II. kerület fideszes polgármestere szerint ők is jogi lépéseket fontolgatnak a Budai Gyermekkórház és a bezárandó Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet ügyében.
Újpest képviselő-testülete tegnap döntött a Molnár Lajos SZDSZ-es egészségügyi miniszternek írott nyílt levélről, amelyben a Károlyi Sándor Kórházban megszüntetésre ítélt szülőotthon, a gyermekgyógyászat és az urológia védelmében lépnek föl – mondta lapunknak Nagy István (Fidesz) alpolgármester, aki Derce Tamás polgármesterrel együtt bejelentette: kérésük elutasítása esetén bírósághoz fordulnak, és polgári engedetlenségi mozgalmat szerveznek.

Főügyészség: Nem „kamu” a Városháza-ügy