A folyó hó 27-i, keddi számban, a Nézőpont rovatban megjelent, Torkos Matild Árnyékkormányra várva című cikk kapcsán felötlő gondolatokat szeretném az olvasókkal megosztani. Egyetértve és nem vitatkozva, de továbbgondoltam a javaslatát. Mi lenne parlamenti vizsgálóbizottság felállítása esetén, amely a Gönczöl- és Morvai-bizottság jelentése nyomán vizsgálódna az eseményeket illetően? Sajnálatos módon azt kell megállapítani, hogy nem sok. Ugyanis bármit állapítana meg eme vizsgálóbizottság, a jelentése a parlament elé kerülne szavazásra.
Nézzük a magyar parlament bevett szavazási gyakorlatát! Bármely kérdés megszavaztatása előtt, az ülés elnökének kérdésfeltevését követően, jól hallhatóan – még a televízió előtt ülve is hallani – elhangzik (leggyakrabban elhangzik) legalább két bekiáltott szó: ige-e-n vagy: ne-e-m (kétszer). Ekkor következik a szavazás. Na már most: a képviselők részére a frakció valamely tagja, aki „képben van, mint a keret” bekiabálja, hogy mit is kell megszavazni a frakcióhatározat szerint. Képviselőként ezután szavaz. Könyörgöm, nem mindegy, hogy ezek után a vizsgálóbizottság mit állapít meg? Az a két ember, aki bekiabál, eldönti, hogy mi lesz a szavazás eredménye (vagy talán csak az egyikük).
Felmerül a kérdés, hogy ez a gyakorlat minek minősül.
Amennyiben én magánemberként próbálnám befolyásolni bármely képviselő szavazatát, az korrupciónak minősülne, ergo engem megbüntetnének. Amennyiben a frakció befolyásolja a képviselő véleményét, az nem minősül befolyásolásnak. Persze tisztában vagyok a frakciófegyelem fogalmával, azonban felvetődik, hogy ennek mi az oka. Kettő lehet csak, kizárásos alapon. A képviselő nem tudja fejben tartani, mit is mondtak neki a frakcióülésen. A másik eset még rosszabb, ezért hagyjuk. Kérdés: alkalmas a képviselő a feladata ellátására? A választ mindenki döntse el maga!
További kérdés, mire gondol a képviselő? Ehhez úgy sem értek. Nem az én reszortom. Csak tudják a frakcióban, hogy mit kell tenni. A képviselő gondol arra, hogy a választói valamivel, valamilyen politikai program alapján megbízták a parlamenti képviseletükkel? A következő szavakat csak azért írom le, nehogy teljesen elfelejtsük: becsület, tisztesség, gerincesség, hazafiasság, magyartudat, hűség, eskü, lélek, kötelességtudat.
Felháborít és sért, hogy helyettünk a parlamenti képviselőknek pártbekiabálók utasításait kell teljesíteniük a szavazásokkor.
Dr. Kollár Lajos
jogász, Budapest
Tisztelt Kollár Úr!
Köszönöm a cikkemhez írt kiegészítését. Nincs köztünk nézeteltérés. Szerintem is csak akkor van értelme a parlamenti vizsgálóbizottság intézményének, ha megfelelő jogosítványokkal is ellátják. Ezért javasoltam, hogy a Morvai- és a Gönczöl-bizottság jelentései után azonnal állítsanak fel vizsgálóbizottságot – és ezt megelőzően azonnal szavazzanak meg a megfelelő törvény módosításával valódi jogosítványokat a bizottság tagjainak. Azért, hogy ők is komolyan tudják venni magukat a vizsgálóbizottsági szerepkörben, meg mi is komolyan vehessük őket.
Torkos Matild

Megölte volna Orbán Viktort egy férfi