Közveszély okozása miatt indítottak nyomozást a napokban Pécsett, miután az egyik forgalmas csomópontban, a Kórház tér sarkán található, üresen álló épületből két héten át több mint ötszáz köbméter gáz szivárgott a levegőbe – tudtuk meg Horváth Nórától, a városi rendőrkapitányság sajtóreferensétől. Elmondta: a volt étteremből – amely fölött lakások is találhatók – az előző bérlő nemrég költözött ki, s a hivatalos átadás-átvételkor az önkormányzati ingatlanban a városi vagyonkezelő munkatársai mindent rendben találtak. Elzárták a gázcsonkot, lekapcsolták az elektromos áramot, s minderről jegyzőkönyvet is készítettek.
A helyiséget két hét elteltével egy, a bérlemény után érdeklődő vállalkozónak kívánták megmutatni, de a helyszínre érkezőket már az ajtóban erős gázszag csapta meg. Rögtön értesítették a gázműveket, és feljelentést tettek rendőrségen. A veszélyt fokozta, hogy az egyik folyóson égett a villany, így a lámpák, vagy akár egy szikra is robbanást idézhetett volna elő. Még tisztázatlan, milyen okból – szándékosan vagy gondatlanságból – kerülhetett a nagy mennyiségű gáz a levegőbe – fűzte hozzá Horváth Nóra.

Menstruációs görcs: 5 életmentő tipp, hogy könnyebben átvészeld ezeket a napokat