Elsöprő többséggel szavazta meg tegnap az olasz parlament alsóháza az afganisztáni katonai misszió folytatását. Romano Prodi balközép kormányának indítványa jelentős számú szavazatot kapott a jobbközép ellenzék padsoraiból, viszont nem számíthat ilyen könnyű győzelemre a szenátusban.
Az alsóház 524 igenlő és három elutasító szavazattal hagyta jóvá a misszió folytatásához szükséges pénzösszeget. A szenátusban – ahol március 27-én esedékes a voksolás – Prodi kormányának csak minimális többsége van. Ráadásul nem kizárt, hogy baloldali szenátorok is a beterjesztés ellen szavaznak majd.
Olaszországnak 1900 katonája szolgál Afganisztánban a NATO vezette nemzetközi biztonsági erőben (ISAF). Az afganisztáni katonai jelenlét kérdése – néhány baloldali szenátor álláspontja miatt – volt az egyik legjelentősebb tényező abban, hogy Prodi februárban kénytelen volt lemondani. A köztársasági elnök azonban nem fogadta el a lemondást. A miniszterelnöknek ezután sikerült rávennie szövetségeseit arra, hogy új megállapodással véget vessenek a belpolitikai válságnak. Legalább egy baloldali szenátor azonban jelezte, hogy továbbra is ellenezni fogja az afganisztáni missziót, így a kormányfőnek jobboldali szenátorok támogatását kellene megszereznie a szenátusbeli szavazás megnyerése érdekében.

Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál