Várhatóan négy kérdésben lehet népszavazás a Fidesz szerint, hiszen az AB által csütörtökön jóváhagyott három kérdés mellett megvan a lehetősége annak, hogy a tandíjról is véleményt mondjanak a polgárok – mondta Áder János Rubovszky György KDNP-s képviselővel tartott sajtótájékoztatóján. A fideszes politikus kijelentette, kérik az OVB-t, mielőbb folytassa le az eljárást a tandíjjal kapcsolatban, hogy a négy kérdésről szeptember–november között meg lehessen tartani a népszavazást.
Lendvai Ildikó szerint csalódni fognak, akik a Fidesz értelmezése szerint a kormány vagy a kormányprogram bukását remélik a népszavazástól. „Sajnálom, hogy megint műfaji átértelmezés történik, ahogy (…) a Fidesz az önkormányzati választásokat igyekezett úgy feltüntetni, mint egy népszavazást, ami az ország sorsáról dönt, itt fordított játékot játszik. A népszavazást tünteti fel úgy, mintha választás lenne” – fogalmazott. Nyakó Istvánnak, az MSZP szóvivőjének az AB döntése kapcsán azonnal Orbán Viktor jutott az eszébe, akinek gondolkodását szerinte „minden percben a bosszú vezeti a 2006-os választási vereségért”. – A Fidesz még kérdezni sem tud alkotmányosan – közölte Nyakó. – Az SZDSZ tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság döntését – mondta Kuncze Gábor. A politikus szerint azzal, hogy csak három kérdésben gyűjthet aláírást a Fidesz, elbukott Orbán Viktor azon szándéka, hogy a népszavazással a jelenlegi kormányt meg lehet buktatni. Dávid Ibolya MDF-elnök közleményében úgy fogalmaz, ők is elfogadják az AB döntését, ám úgy vélik, a Fidesz kezdeményezése napi kampánycélokat szolgál, ami ellentétes az alkotmány szellemével. A párt számára ugyanakkor visszatetsző az MSZP magatartása is, hogy úgy félnek a nép akaratnyilvánításától, mint a tűztől.

Tényleg 50 fokos hőségre számíthatunk? – a szakértő válaszolt