Mézesmadzag a felújítási támogatás

Dénes Zoltán
2007. 03. 07. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Borászok szerint hét-nyolc év múlva a hazai pincészetek arra kényszerülhetnek, hogy külföldről vásárolják meg az alapanyagként felhasznált szőlőt. Ennek egyik oka az lehet, hogy a 87 ezer hektárnyi hazai ültetvényterületből néhány év múlva 70 ezer hektár túl öreg lesz ahhoz, hogy megfelelő szőlőmennyiséget lehessen termelni rajta. Az érintett területeket több mint 25 éve telepítették, cseréjük sürgető feladat – mutatott rá egy tegnapi közleményben Varga Péter, a Varga Pincészet vezetője. Az újratelepítésben fontos szerepet tölthetnek be az uniós pályázatok, ám a most kiírt tender nem más, mint a termelők orra elé lógatott „mézesmadzag” – állítja a szakértő. Az ültetvények szerkezetének átalakításáról szóló, konkrét támogatási öszszegeket is tartalmazó, február 12-én megjelent kiírás ugyanis olyan rövid pályázati határidőt határozott meg, amit a borászok képtelenek betartani. Emiatt Varga Péter szerint a tenderen csak olyan pályázó indulhat, aki már a kiírás előtt tudott a támogatás lehetőségéről. Hasonlóan vélekedik Tavaszi József, a Balaton Agrár Zrt. ügyvezető igazgatója is, aki szerint a rövid határidőt csak azok tudják betartani, akik korábban már megismerkedhettek a pályázati anyaghoz szükséges dokumentációval. Az egri Juhász Testvérek Pincészet tulajdonosa, Juhász Attila is úgy látja: az uniós támogatási lehetőséget már tavaly augusztusban jelezni kellett volna, hogy az érintettek időben beszerezhessék a kivágási, telepítési engedélyeket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.