(mi az átlag…)

Én nem tudom, hogy a magyar kormány vagy jelesül az egészségügyi miniszter intelligenciaszintje átlag alatti vagy átlag feletti. Természetesen ez tesztek segítségével és öszszehasonlítással minden további nélkül megállapítható, sőt erre bizonyos mértékig teljesítményükből és habitusukból is következtetni lehet. A magyar intelligenciahányados (IQ) egészében ugyanis állandó és változatlan, a dolog természete szerint az átlag felettiek és átlag alattiak tömege egyenértékű, és az átlagossal együtt, az átlag létrejöttét segíti elő. Ugyanakkor valószínű, hogy a statisztikai átlagot egyetlen valóságos személy sem testesíti meg, legfeljebb megközelíti, icipicit fölébe kerül vagy alatta marad, de ez az egész szempontjából, főként a mi szempontunkból elhanyagolható.
Mindennek taglalását vagy megemlítését azért éreztem szükségesnek, mert az úgynevezett egészségügyireform-csomag, amely a minden bizonnyal átlag feletti IQ-val rendelkező miniszter nevéhez köthető, tartalmaz egy sajátos, már-már értelmezhetetlen kitételt. Ez a kitétel az orvos által felírt gyógyszerek árával kapcsolatos. Valahogy úgy hangzik, hogy az az orvos, akiről kiderül, miszerint az átlagot meghaladó, annál magasabb árszintű gyógyszereket ír fel betegeinek hosszabb távon, regulázásban, bírságban, büntetésben részesíthető. Az átlag itt valószínűleg azt jelentheti, hogy az összes magyar orvos által felírt gyógyszerek árszínvonalát veszik figyelembe, másrészt pedig a különböző azonos hatóanyagú gyógyszerek árfekvését. Pontosan nem tudni, mely esetről van valójában szó; a rendelkezés célja szemmel láthatóan az, hogy az orvosokat a minél olcsóbb gyógyszer felírására ösztönözze. A reformcsomag eme törekvést úgy állítja be, mintha kizárólag a betegek érdekét szolgálná, akiknek sejtelmük sincs, hogy idegzsábájuk, asztmájuk, lúdtalpuk az átlagosnál alacsonyabb áron is féken tartható, s merő pocsékolás minél drágább gyógyszerekre ácsingózniuk.
Ám olyan átlag, amire ez a rendelkezés alapul, nincs. Illetve az orvos, amikor receptet ír, nem ismerheti azt a viszonyítási pontot, amit a rendelkezés egyszerűen átlagnak nevez, s amelyet az általa alkalmazni kívánt gyógyszer ára alul- vagy felülmúl. Ugyanis ez az átlag csak az összes receptíró orvos hosszabb távú tevékenységének pontos ismeretében számítható ki. A következőkről van szó: ha saját bőrét mentendő, a regulát elkerülendő minden magyar orvos a lehető legolcsóbb gyógyszert írja fel, akkor az átlag alacsonyabb lesz, s így könnyebb fölé keveredni. Viszont ha, teszem azt, szakmai szolidaritásból minden magyar orvos a drágább készítményt javallja a betegének, akkor az átlag felettébb magas lesz, s túlszárnyalása veszélye kevéssé fenyeget. Ha pedig nem az orvosok, hanem a különböző rendelt gyógyszerek árának átlagolásáról és személyhez kötéséről van szó, az olyan pepecselő, ellenőrző munkát igényel, amelynek véghez vitele az abszurditás körébe tartozik.
Mindezt végiggondolva és összegezve, elmondhatjuk, hogy itt az átlagost erősen felülmúló hülyeségről van szó, amelynek semmiféle reformhoz nem lehet köze. A hülyeség szintjének ilyen drasztikus megemelkedését kellene bírságolni. A kórismére tekintve sajnálattal állapítjuk meg, hogy a hülyeségre nincs orvosság, sem olcsó, sem drága. Persze maga a hülyeség sokba kerülhet, s az árát gyakran mások fizetik.
Féltőn szeretett miniszterelnökünk mellett, egy bizonyos liberális Kóka a legbüszkébb a reformokra, ő, aki tudomásom szerint maga is orvosi végzettséggel rendelkezik. Épp ilyen orvosokra van szüksége egy beteg országnak. Most már csak az a kérdés, hogy az általános reform a drágább vagy az olcsóbb medicinák közé tartozik. Hogy a végén az árát mi fizetjük meg, az biztos. Hogy kiötlőik is ráfizetnek-e, azt én nem tudom…