Ugye, tényként kezelhetjük, hogy nyáron távozik a Vasastól? – kérdeztük tegnap Mocsai Lajostól.
– Igen. Markovits László klubelnökkel kezdettől fogva korrekt, tisztességes kapcsolatban álltunk. Ennek volt már az is az eredménye, hogy a Vasashoz szerződtem, pedig erősen marasztaltak a Bundesligában, a Gummersbachnál, amellyel tíz mérkőzésen 19 pontot szereztünk. Markovits úr egy hónapja elmondta, a Vasas SC jelenlegi jövőképébe nem fér bele a hazai és a nemzetközi élmezőnybe igyekvő női kézilabdacsapat, ennek ismeretében én szóban és írásban is bejelentettem, hogy nyártól nem folytatom itt a munkát.
– Ezt tudtuk. A kérdés az, hol folytatja?
– Semmiféle aláírt szerződésem nincs, ajánlatom viszont több is van. Kettő a Bundesligából, kettő hazai férfi élkluboktól, egy pedig a női vonalról, de pillanatnyilag egyiket sem szeretném nevesíteni.
– Nem is kell, a legizgalmasabb témakörben majd megtesszük mi: a magyar férfimezőnyben Veszprém, Szeged és Dunaújváros külön kaszt, és mivel információink szerint a Dunaferr már megegyezett Kiss Szilárddal, marad az MKB Veszprém és a Pick-Szeged. Hajnal Csaba veszprémi ügyvezető nem is tagadja, hogy kapcsolatba léptek önnel. Mi alapján dönt majd?
– Több tényező figyelembevételével. Egyrészt, hogy a Testnevelési Egyetemen miként folytathatom vagy szüneteltethetem a menedzserigazgatói és a sportjáték tanszéken végzett munkámat, másrészt, hogy mit diktál a család érdeke és egysége, hiszen a három lányom diploma előtt áll. Mindezek alapján nem tartom valószínűnek, hogy a Bundesligát válasszam.
– A férfivonal mellett viszont elkötelezte magát? Mert a szavaiból ez derül ki…
– Abszolút. Tíz évet töltöttem a Bundesligában, korábban ötöt magyar férfi szövetségi kapitányként, és a következő időszakra ismét a férfi szakágban tervezek.
– Feltéve, de még meg nem engedve, hogy a helyszín Veszprém: ön szerint van esélye a csapatnak, hogy a BL-ben a német és spanyol sztárgárdákkal is sikerrel vegye fel a harcot, vagy az éves költségvetések, a játékoskeretek minősége közti különbség mindent meghatároz?
– Valóban ne úgy tekintse, mintha a veszprémiek nevében beszélnék, de annyit azért mindenképpen elmondhatok, hogy az anyagiakkal szemben én mindig a szakmára helyezem a hangsúlyt. Csak így győzhettünk 1982-ben a BEK-ben a Vasas női csapatával többek között a tizenegy világbajnokot felvonultató Szpartak Kijev ellen, így verhettük meg 1996-ban a KEK-döntőben a Lemgóval a spanyol TEKA Santandert, így érhetnek el rendkívüli eredményeket a magyar klubok is. Fontos, hogy a játékosok sikeréhsége, sikerorientáltsága találkozzon a vezetés által kitűzött célokkal, kell egy évjárat, amelyben néhány klasszis vetélytárs már túljutott a zeniten, más még nem ért fel oda, és az ilyen időrésekbe igenis be lehet nyomulni. Kell hozzá persze rengeteg munka és némi szerencse is.
– Ez máris megfelelt székfoglalónak. Ám addig is el kell töltenie pár hónapot a Vasas élén, világraszóló célok és feladatok nélkül, a távozás biztos tudatában. Mit tesz azért, hogy maga és játékosai számára ne nyűgnek tűnjenek majd a következő hetek?
– A napi ritmus, az edzésvezetés fontos része az életemnek. Reális, de merész célunk pedig igenis van: szeretnénk a hatodik helyen végezni. A mai Vasas számára ez komoly siker lenne.
Kiss Szilárd Dunaújvárosban. Nyártól kétszeresen is visszatér régi sikerei színhelyére Kiss Szilárd, a Hódmezővásárhely női csapatának jelenlegi edzője. A tréner ugyanis a Dunaferr férfi együtteséhez szerződik, korábban pedig remek eredményeket ért el mind a szakágban, mind az újvárosi lányok mestereként. Bár értesülésünket hivatalosan egyik fél sem kívánta megerősíteni, az információt egyéb forrásokból is teszteltük, és biztosra vehető.
Megkerestük Hajnal Csabát, az MKB Veszprém ügyvezető elnökét is, hogy Mocsai Lajos szerződtetéséről kérdezzük. Hajnal elmondta, hogy első lépésben a jelenlegi edzőtől, Zdravko Zovkótól várnak tájékoztatást a terveiről. Mi úgy tudjuk, a horvát szakember már elkötelezte magát Zágrábba, ide tart a Ciudad Realból a remek jobbszélső, a Veszprémet is megjárt Mirza Dzomba, sőt állítólag Kiril Lazarovot, a magyar bajnok MKB jobbátlövőjét is vinné magával Zovko. Hajnal Csaba szerint e pillanatban mindez feltételezés, de azt nem tagadta, hogy Zovko esetleges utódlása ügyében már több edzővel kapcsolatba lépett, és köztük van Mocsai Lajos is.

Soha nem látott hadgyakorlat kezdődött a Bakonyban