Népszavazás előtt

2007. 03. 09. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az alkotmánybírák nem készítenek számvetést arról, melyik politikai oldalnak előnyös vagy hátrányos a testület döntése. Így nyilatkozott tegnap a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezéseiről hozott határozatokat ismertetve Bihari Mihály. Az alkotmányvédő testület elnöke azt mondta: csupán a jogi összefüggéseket tárják fel, s ezután hozzák meg állásfoglalásukat. Nem vitatható ugyanakkor, hogy az Alkotmánybíróság az utóbbi idők legfontosabb gazdasági, társadalompolitikai kérdéseiről döntött. Nem véletlen, hogy a testület tagjai több kérdésről is éles szakmai vitát folytattak. Kiemelkedik ezek közül a tandíj és a vizitdíj ügye, s az, hogy a felvetett kérdések mennyiben érintik a költségvetést. Bihari Mihály maga utalt rá: először kellett vizsgálniuk azt is, érinti-e a kezdeményezés a kormányprogramot. A kormány programjáról ugyanis – az alkotmány értelmében – nem lehet népszavazást tartani. Mint kiderült, a két ellenzéki párt tavaly októberben bejelentett kezdeményezése nem függ össze a kormányprogrammal. Emlékezetes, hogy a kabinethez közel álló körök kezdettől ezzel a nyilvánvalóan alaptalan érveléssel próbálták a közvélemény számára elfogadhatatlanná tenni a népszavazás gondolatát. A testület most világossá tette: a kormány programja azzal a dokumentummal azonos, amelyet a kabinet vezetője a kormány megalakuláskor az Országgyűlés elé terjeszt. A Gyurcsány Ferenc által tavaly május 30-án benyújtott, nyolcvankét oldalnyi szöveg tekinthető a kormány programjának. S noha ez a legkülönfélébb elképzeléseket tartalmazza, annak részelemei nem akadályozhatják meg, hogy hasonló témákban bárki országos népszavazást kezdeményezzen.
Az aláírásgyűjtő ívek vizsgálatakor a Szigeti Péter és Halmai Gábor által vezetett Országos Választási Bizottság több esetben maga is arra hivatkozott, hogy egyes kérdések ellentétben állnak a kormány programjával. Ez az érvelésük megdőlt. Alaptalannak bizonyult az a felvetésük is, hogy több kérdés összefügg a költségvetéssel. A felsőoktatásban tanuló fiatalok tandíjfizetési kötelezettsége ügyében emiatt új határozatot kell hozniuk. Erről a kérdésről kiírható a referendum. A vizitdíjról nem lesz népszavazás, noha az Alkotmánybíróság ebben az ügyben is új eljárásra utasította a választási bizottságot. Jelenleg ugyanis már hatályban van a 2007. évi költségvetési törvény, amely novemberben csupán tervezet volt. Az elsőfokú testületnek tehát múlt ősszel hitelesítenie kellett volna ebben a tárgyban az aláírásgyűjtő ívet.
Összességében az állapítható meg: a hét kérdés közül öt a kezdeményezés időpontjában jogszerű és megalapozott volt. Ha a vizitdíj ügyét kiiktatjuk, akkor is elmondható: négy kérdésről kiírható az országos népszavazás. A családi gazdálkodók földvásárlási joga, a patikaszerek árusítása és a tandíj ügye mellett leadhatják voksaikat a választópolgárok arról is: egyetértenek-e azzal, hogy az egészségügyi intézmények, kórházak köztulajdonban maradjanak.
Noha a kormánytöbbség annak idején elmulasztotta, hogy számot adjon az ország helyzetéről és saját terveiről, a kezdeményezés révén a következő hónapokban mód nyílik a közérdekű, sorsdöntő kérdések megvitatására. Arra, hogy a nép élni tudjon demokratikus jogaival: a feltett kérdésekről, az Országgyűlésre kötelező módon véleményt nyilvánítson.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.