Nem kell kerülni a természetet a kullancsok miatt, inkább azt kell megtanulni, miként lehet védekezni ellenük – idézte a távirati iroda Kapiller Zoltánt, a Magyar Kullancsszövetség Közhasznú Egyesület elnökét. A tegnapi, budapesti sajtótájékoztatón elhangzott: az állami járványügyi adatok szerint 2005-ben a kullancs terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladásban (encephalitis) megbetegedett emberek 77,4 százaléka négy megyében – Nógrádban, Somogyban, Vasban és Zalában – fertőződött meg. A Lyme-kórt az érintettek 39,4 százaléka Pest, Nógrád és Zala megyében kapta el. Nyilvánvaló, hogy az említett területeken fokozott a kullancsveszély, de más megyékben is védekezni kell.
A szóban forgó betegségekről Gasparics Roland, az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum orvosa számolt be. Elmondta: az encephalitist okozó vírus kullancscsípéssel vagy az elhullott állat levegőbe kerülő maradékának szembe jutásával, esetleg belélegzésével juthat a szervezetbe. Ezért is tanácsos a vidéki házak takarításakor szemvédőt és szájmaszkot viselni. A vírus okozta betegség influenzaszerű tünetekkel párosul, lázzal, fejfájással, rossz közérzettel. Súlyos esetekben az idegsejtek károsodása következtében felső végtagi bénulások is kialakulhatnak, sőt évente egy-két esetben a légzőközpont leállása miatt halálos kimenetel is előfordul. A betegség védőoltással megelőzhető. A Lyme-kór 1975 óta ismert, legjellegzetesebb klinikai tünete a bőrpír, amely általában a csípés helyén jelentkezik. Kísérheti enyhe helyi fájdalom, égő, viszkető érzés, de felléphet láz, fej- és izomfájdalom is. A betegség antibiotikummal általában gyógyítható. Előfordulását évente több tízezerre becsülik.
Kapiller Zoltán szerint már az egyéves gyermekek is beolthatók a kullancs terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladás ellen. A csecsemőknek és kismamáknak a kullancsriasztó spray adhat védelmet. Az élősködőt a patikákban kapható kullancseltávolító kanállal lehet kiemelni a bőrből. Hasznos lehet a területvédelem is, amely a parkok, kertek gondozását jelenti.

Jön a lehűlés, nulla fok is lehet!